Nagyjából egy évvel ezelőtt nagy port vert fel, hogy az egyik első magyar autó-plazát megteremtő Csiki-Bege Lajos csődvédelmet kért. A napi és gazdasági sajtó sokat foglalkozott az üggyel, majd hosszú csönd következett. 2010. február 25-én viszont Dr. Csiki-Bege Lajos sajtótájékoztatón jelentette be, hogy felszámolta érdekeltségeit az autós szakmában, és ezt követően külön is válaszolt az ASZ kérdéseire, külön köszönjük neki magát ezt a tényt és kendőzetlen őszinteségét is! Bár beszélgetésünk jóval az esemény után készült, a riportalany válaszaiban még ott bujkál mindaz, amit nehéz lehet elválasztani a száraz negatív tényektől.

Miként látja most – kivonulva az autós szakmából - : mi okozhatta, pontosabban milyen együttes hatások okozhatták, hogy csődvédelmi eljárást kértek?

A magyar vállalkozások jó része – köztük mi is - egy egészségtelen hitelezési politika mellett az indokolatlanul magas kamatú forinthitelek helyett a kockázatos devizaalapú hitelezést választotta. Szerintem az egész magyar gazdaság a nemzetközi pénzpiacon egy spekulációra épülő játék áldozata, amiből búsás hasznot húznak egyesek. Természetesen tudom, hogy emiatt finanszírozóinknak is van mit veszíteniük. De egy ilyen helyzetben nem kellene ellehetetleníteni a vállalkozót! Fel lehetne vállalni a közös kockázatot és az együttes veszteségvállalást is, hisz közösen szerződtünk egy adott üzletre, amely a külső körülmények hatására veszteséget hozott. Finanszírozóink számára viszont természetesnek tűnik, hogy minden kockázatot és veszteséget a vállalkozó nyakába varrjanak – ez máshol nem így van, ott vannak észszerű kompromisszumok.

A csődvédelmi eljárás gondolata 24 órával előzte meg a tényt, azaz hogy beadtuk a csődvédelem iránti kérelmet. Olvastam ugyanis a Napi gazdaság tavalyi március 27-i számában, hogy „Az ORCO csődvédelmet kért hitelezőivel szemben” - sajnos azóta tudom, ez külföldön mást jelent, miközben itthon egy tragédiával ért fel. Ennek ellenére legjobb tudásom szerint, két autófinanszírozóm inkorrekt csatájában nem volt jobb eszközöm, igazából nem is volt kivel beszélni – mindenki magas lóról tárgyalt és erőfölényét fitogtatta, tehát a kérelem szükséges rossz volt.

Kicsit visszalépve az időben: az autókereskedelmi szakma egyértelműen „bankfüggő” lett, és sokan ennek itták meg a levét a világválság magyar kiegészítőjeként. A hiteljutalékra való támaszkodás milyen szerepet játszott az Önök esetében?

Önkritikával nézve: a bankok pénzbősége kapcsán túl sok hitelt vettünk fel, merészen beruháztunk, és azt gondoltam, az természetes, hogy kamatot fizetünk. Ma ennek mértéke és a hitelfelvételek járulékos költségeinek összesítése döbbent meg, miközben felteszem a kérdést – mit is kaptunk cserébe a megfizetett kamatokért? Hol vannak és milyen sorsra jutottak sikeres magyar vállalkozások? Miért nem fizetünk kiszámítható kamatokat devizához kötötten egy konvertibilis forint mellett, árfolyamkockázatok nélkül? Valóban a spekuláció motiválja a pénzpiacot és ellehetetleníti a reálgazdaságot?

Az előzetesen kiadott tájékoztatóban szerepel egy olyan mondat is miszerint ” Kifizettünk és finanszíroztunk az importőrök által ránk kényszerített indokolatlanul magas beruházási költségeket – tanulságokkal”. Mire gondolt ezzel?

Magyarországon az EU standardok indoklásával a gépjárműimportőrök márkakereskedőiket értelmetlenül drága beruházásokra kényszerítették, néha bútoráruház jellegű autószalonokat megkövetelve, méregdrága csempeburkolatok és százezer forintos szemétkosarak megvásárlásának kényszerével, miközben egész Európában messze a magyar színvonal alatti márkakereskedésekben is forgalmazzák autómárkáikat. Érdemes megnézni, hogy miközben a piaci feltételekkel vállalkozó kereskedés erejét felülmúlva igyekszik megfelelni az előírásoknak, mi történik a másik oldalon - a döntéshozó „közismert barátja” elvárások nélkül, kompromisszumok százaival szerez jogokat és „baráti jóváírásokat”.

Nevezzük nevén, ez a szakma is szenved a korrupciótól. Sokat utazok külföldön - vagyis teljesen más finanszírozási környezetben - és látom, hogy az ottani márkakereskedők jó része ma is szerény, takaros formában is „űzheti az ipart” .

A sajtótájékoztató után – bennem legalábbis - kissé más megvilágításba kerültek eddigi ismereteim a márkaképviseletek emberi oldaláról. Ezek szerint nem minden szép és jó - azon az oldalon?

Tisztelet a kivételnek – de sajnos az importőrök döntéshozói „csak”alkalmazottak, akiknek saját érdekeik az asztal alatt és a zsebükben is érvényesülnek. Így aztán a minőségi beruházások ellenére a márkakereskedőket az ilyen döntéshozók számtalan esetben tönkreteszik, ellehetetlenítik „virtuális árlisták” mellett, szubjektív elbírálással, jóváírások rendszerével, több esetben szelektíven és sajnos korruptan. Aztán a jogokat saját (egyéni) érdekeik érvényesülése mellett új jelentkezőknek adják. Szerintem ez közismert tény - hisz a szakmában közröhej tárgya - ahogy nyilvánosan sokan sportot is űztek ebből. Piaci feltételek közepette viszont ezt nem lehet kezelni. Aztán persze ezek a partnerek árulják az autókat beszerzési ár alatt, és teszik tönkre egy egészségtelen versenyben a szakma profitabilitását.

Amikor viszont a válságban magyar márkakereskedők és vállalkozások százai kerülnek nehéz gazdasági helyzetbe, akkor a segítségnyújtás helyett azonnal ellehetetlenítik őket és „tőkeerős multinak” adják át a kereskedési jogokat. Ezt természetesen saját bőrömön tapasztaltam és a leállított autószállítások, garanciális elszámolások és alkatrész-szállítások mellett a piacvezető két kereskedésem és szervizem leállítása kapcsán jogosan teszem fel a kérdést, kinek érte meg ez igazán?

Az is tény, hogy az importőrünk ma is tízmilliós nagyságrendben tartozik nekünk jóváírásokkal. A kártérítési kereset viszont többet követel majd tőle - azt gondolom, a károsult kereskedések összefogásával van mit számon kérni a hibás döntéshozókon és az importőrön.

Beszéljünk akkor az elmúlt egy évről, azaz mi vezetett a végkifejlethez - Ön szerint?

Tíz éves elégedett partneri kapcsolat mellett csalárd közjegyzői okiratot íratott velem alá egyik finanszírozónk. Az évek során szerződések ezer oldalait kellett aláírnom - sokszor naponta százakat – lehetetlen minden sort elolvasni, miközben a sorok között is olvasni kellene. Az évek során a kézfogással megerősített megállapodásokban hittem és ilyenek segítettek az üzleti életben. Tanulságként– mindenki számára aláhúzva - hangsúlyozom: a bizalom ugyan sok mindennek alapja, de amihez közjegyzőt is rád erőszakol a partnered, ott légy mindig fenntartással!

Emiatt meggyanúsított és ránk támadt másik finanszírozónk, ami miatt csődvédelmet kértünk 2009. március 28-án. Nem hittem el, de egy vagyont terhelő jelzálog mellett még a másik finanszírozó által jelzáloggal terhelt autó is áldozat lehet, akkor is, ha a közokirat aláírásának körülményei kérdésesek. Tulajdonképpen az történt, hogy két finanszírozóm az én cégeimben csapott össze egymással.

Eljutottunk tehát a csődvédelem „magyar változatához”. Mi volt a tapasztalata?

Megismertük a bajba jutott cégek és ingatlanok körül nyüzsgő hiénák és cápák népes táborát, miközben megtanultuk: a csődvédelem semmit sem ér itthon. Bár 2009 szeptemberében változott a csődtörvény, a csődvédelem fogalma igazából mégis ismeretlen Magyarországon. Mindenkihez csak a „csőd” jutott el - az viszont gyorsan, hisz a rossz hír gyorsan terjed. Hogy három hét után visszavontuk a csődvédelem iránti kérelmet, nos ez már nem volt hírértékű.

Hogyan próbáltak kilábalni a bajból?

Reorganizációs tervet készítettünk, összevonva-átszervezve az autós érdekeltségeimet, de harmadik hitelező bankunk, háromszoros biztosítéki háttérrel értelmetlenül megakadályozta az újraindulást.

Az évek során csak két bankkal dolgoztunk bármelyik érdekeltségünkben. Cégeinkkel, ha igény volt, egymásért kezességet vállaltunk, hisz természetesnek vettük, hogy minden kölcsön vett forintot visszaadunk. Naivság volt részemről a többszörös biztosíték mellett korábbi jelzálogaimnak és hitelbiztosítékaimnak a törlését mellőzni, annak ellenére, hogy az adott hitelt már visszafizettem. Azt viszont, hogy egy bank ezzel visszaéljen, nem tudtam volna elképzelni. Ezek után a sok éves finanszírozó partnerem kihasználva helyzetét, erőfölényével megakadályozta az autós cégeim reorganizációját – természetesen a számonkérés nem fog elmaradni.

Mi volt a következő lépés?

– Kényszer-értékesítettünk, hogy hitelező bankjaink hiteleitől és inkorrekt magatartásától megszabaduljunk, feláldoztunk 17 évnyi vállalkozási eredményt. Az erőfölénnyel nem tudtunk mit kezdeni – eladtunk mindent, amit tudtunk, külső forrásokat vontunk be, hogy hiteleinket lezárjuk – bankjaink hiteleit 100%-ban visszafizettük.

Az autóhitelek és lízingek kapcsán finanszírozóinknak a vagyontárgyakat átadtuk, miközben befizetett önrészeinket elveszítettük. Az indulás óta meglévő, bölcsőként kezelt, az M3-as melletti teherautós telephelyünket - az autópiacról immár teljesen kivonulva - értékesítettük. Egy adalék: miután a vevőnknek az adóhivatal az áfát nem fizette vissza, és az eladó cégnek (nekünk, a felszámolás alatt), már nem maradt vagyona – független cég vagyonával álltunk helyt a vevő irányába. Cégcsoportunk vagyonát feláldozva csak egy cél maradt számomra – visszafizetett hitelek után –, hogy soha többet ne dolgozzak bankhitellel.

Mi lett a felszámolt munkahelyek dolgozóinak sorsa?

Miközben a banki inkasszók teljesen elvették likviditásunkat, további kölcsönök terhe mellett igyekeztem naprakészen kifizetni kollégáimat. Mikor a reorganizáció meghiúsult – egyesével kezdtem munkahelyet keresni munkatársainknak, ajánlóleveleket írtam érdekükben, többnyire sikerrel. Mindenkitől közös megegyezéssel váltunk meg, 170 alkalmazottunk 90 %-nak sikerült munkát találni. Alkalmazottaim többsége ma is köszön sok mindent és szurkol azért, hogy újrakezdhessem, viszont a hálátlanságot is megtapasztaltam egy-két esetben – itt viszont elégtétel volt számomra, hogy a volt kollegák, munkatársak spontán kezelték és ítélték el az ilyesmit.

Volt egy olyan mondata is: „nem normális ami ebben az országban történik”

Tapasztalom, hogy a hitelezők szerződésszerű intézkedései – akkor is, amikor jogszerűek – egy válság környezetében hatványozottan kárt okoznak: munkahelyeket tesznek tönkre, a likviditásukat veszik el partnereiktől, vagyonukat elértéktelenítve a spekuláció és a hiénák martalékává teszik. Kijelentem, hogy a szerződéskötéskor többszörös jelzálogfedezetet adó ingatlanaink és ingóságaink a legrosszabb gazdához kerülnek: a bankokhoz, miközben valós értéküket vesztve kerülnek új tulajdonoshoz - gyakran megkérdőjelezhető módon. Pedig lenne megoldás és példa arra, hogyan osztozzon el a vagyon felett bank és tulajdonos, vagy hogyan állapodjanak meg a törvénytisztelő partnereikkel egy nehéz időszak átvészelésének érdekében. De nem, a bankokban is emberek (alkalmazottak) dolgoznak és hoznak hibás döntéseket, jellemzően következmények nélkül. Aztán pár hónap múlva jönnek az új arcok, nincs felelősségrevonás és nem vigasztal, hogy kirúgták azt az „alkalmazottat”, azt a vezetőt.

Végülis mit várt a sajtótájékoztatótól?

Szeretném a nyilvánosság és a kollégák figyelmét felhívni jelenségekre, problémákra, amelyek több esetben ellehetetlenítik cégek ezreinek életét, miközben mi vállalkozók, akik a munkánkat, vagyonunkat, időnket kockáztatjuk és áldozzuk fel, elveszítjük biztonságérzetünket és vállalkozási kedvünket.

Nem célom jelen alkalommal senkit név szerint besározni. Hiszek abban, hogy a magyar jogrendszer segítségével megtalálom az igazságomat és ahol indokolt, károm megtérítését. Szeretném, ha saját tapasztalataim segítenék vállalkozótársaimat – értékeljék újra kockázataikat, képezzenek tartalékokat, és: ne adják fel!

Az interjút készítette: Kékesi György