Mi magyarok szeretünk azzal büszkélkedni, hogy hány magyar (vagy magyar származású) Nobel-díjas, tudós, művész, feltaláló, vagy akár építész, filmrendező, filmsztár gazdagította a tudomány és a művészet világát. Sokkal ritkábban kerülnek említésre a magyar mérnökök, azt pedig talán még ennél is kevesebben tudják, hogy az 1930-as évektől az egyik legkiemelkedőbb autófejlesztő mérnök a magyar származású Barényi Béla volt, aki 1907-ben született Bécs mellett.

Miután Bécsben elvégezte a műszaki egyetemet, az 1920-as években elkezdett dolgozni az autóiparban, először az Austro-Daimlernél, majd az Adlernél.

Kevesen tudják, hogy a világszerte ismert VW „Bogár” alapvető terveit ő készítette, és Ferdinand Porsche csak 5 évvel később végezte el a részletes tervezést, így mindenki az ő nevéhez kapcsolja a koncepciót is. Barényi sok éven keresztül pereskedett igazáért, míg végül a bíróság neki tulajdonította az egyszerű, tömegekben gyártható autó elvét. Konkurensével nem csak ez volt az egyetlen ütközési pont: Barényi rajzolta meg az első Porsche sportautók vonalait is.

1939-ben került a Mercedes-Benzhez, ahol megalapította, majd 1972-ig irányította a gyár biztonságtechnikai részlegét. Barényi volt az, aki a Mercedes gyárat arra ösztökélte, hogy az autógyártás középpontjába a biztonságot helyezze. Barényi vezetésével kezdték el a törésteszteket, még a '40-es években (akkoriban még gőzrakéták adták az ütköztetendő autók hajtását).

Még 1925-ben fejlesztette ki a teleszkópszerűen összenyomódó biztonsági kormányoszlopot, amelynek köszönhetően ütközés esetén a vezetőt az nem nyársalja fel. Legfontosabb találmányát, a gyűrődő zónákkal körülvett merev utascellát 1951-ben szabadalmaztatta, ez napjainkig meghatározta az autófejlesztésben a karosszériatervezés irányelveit. Elképzeléseit egy modellen mutatta be, melynek a „Terra Cruiser” nevet adta. Az első ilyen energiaelnyelő rendszerrel készült, biztonsági karosszériarendszerrel ellátott sorozatgyártású típus a 180-as „ponton” Mercedes volt, amelyet 1959-ben mutattak be. Az utána készülő Mercedes-Benz típusok már mind magukon viselték ennek a – természetesen folyamatosan továbbfejlesztett – biztonsági szemléletnek a nyomait.

Barényi a tető szilárdságának javítására is tett kísérletet. A vizsgálatok eredményei elsőként a "pagoda" Mercedeseken jelentek meg. Nevéhez fűződik még közel 2500(!) találmány, amelyeknek jelentős része egyik mai autóból sem hiányozhat: ilyen pl. a futóművekben a csendes működést segítő szilentblokk, a párnázott, puha műszerfal, ami balesetkor jelentősen tompítja az ütést. Ehhez kapcsolódik a legömbölyített belső kialakítás, a vágott sebek elkerülése érdekében, a különböző kapcsolók, műszerek, amelyek elasztikus anyagból készültek, illetve azok süllyesztett elhelyezése. Ugyancsak a belső kialakítás biztonságosságát hivatott növelni a már kis erő hatására is letörő visszapillantó tükör - ez a megoldás az utasok fejének okozott kevesebb sérülést - és a megerősített ülések, amelyek balesetkor nem szakadnak ki a helyükről. Hogy az emberek ütközéskor ne essenek ki az autóból, megerősítette az ajtózárat (térbeli, biztonsági zárszerkezet).

A manapság (végre) prioritást élvező gyalogosbiztonságra is gondolt: 1955-ben szabadalmaztatta a gyalogosok sérüléseit csökkentő biztonságos autó tervét. A '70-es években jelentek meg a Mercedes autóin az elhajló emblémák és a süllyesztett ablaktörlő lapátok is.

Barényi Béla 1972-ben nyugdíjba ment, de élete végéig tanácsot kértek tőle a Mercedes fejlesztőmérnökei. 1987-ben, még életében szobrot kapott a müncheni "Deutsches Museum"-ban (műszaki múzeum), ezzel a felirattal: "Barényi Béla, Autopionier".

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy nincs még egy ember a világon, aki ennyit tett az autók aktív és passzív biztonsága érdekében. Ennek elismeréseként, szintén még életében, 1994-ben bekerült a Autóipar Hallhatatlanjainak Csarnokába, amely Detroitban található. Még szintén életében (egyáltalán nem gyakori jelenség) utcát neveztek el róla Németországban Sindelfingenben és Olaszországban Terracina-ban, ahol rendszeresen nyaralt. Élete utolsó riportjában arra a kérdésre, hogy hogyan tudott ennyi mindent kitalálni, válasza valahogy így hangzott: "Egész életemben csak racionálisan próbáltam gondolkodni". 1997-ben 90 éves korában halt meg.

Kováts László írásai nyomán összeállította: Deák János