Robert Bosch 150
2011.10.04.
2011.
szeptember 23-án volt Robert Bosch születésének 150. évfordulója.
Egyik legismertebb mondása : „Inkább pénzt veszítsek, mint
bizalmat.” Hitelesség, megbízhatóság és jogkövetés –
vállalkozói tevékenysége ezekre az értékekre alapult, és az általa
alapított cég ma is ezek szerint működik. Mindezek ma is iránytűként
szolgálnak a Bosch csoport innovatív ereje, minőségi normái,
nemzetközi orientációja és társadalmi felelősségvállalása
tekintetében. Együttesen jelentik az alapot a cég tartós üzleti
sikereihez és a jövőbeni kihívásoknak való megfeleléshez, pontosan
úgy, ahogyan azt Robert Bosch is szerette volna. Idén a cégalapító
születésének 150. évfordulóján kívül a Bosch csoport a cégalapítás
125. évfordulóját is ünnepli.
Műhelyből lett nemzetközi
ipari vállalat
Robert Bosch 1861. szeptember 23-án született a
dél-németországi Ulm melletti Albeckben. A finommechanikai
műszerészként leszolgált tanoncidőszak és a Németországon kívüli
vállalatoknál eltöltött idő után 1886. november 15-én Stuttgartban
nyitotta meg saját finommechanikai és elektrotechnikai műhelyét.
Ezekről a kezdeti évekről egyszer ezt mondta: „Vállalkozásom
– amely nagyon kicsiként indult – hosszú és komoly
erőfeszítések eredményeként fokozatosan egyre gyorsabban fejlődött.”
A sikert már akkor is az alapító innovatív ereje és magas minőségi
normái hozták meg. 1897-ben a járműmotorokhoz megépített
kisfeszültségű mágneses gyújtóberendezés indította el a Bosch
innovációk hosszú listáját. A fiatal cég számára azonban a
meghatározó üzleti áttörést a Bosch által 1902-ben piacra dobott
nagyfeszültségű mágneses gyújtórendszer jelentette. Robert Bosch
irányítása mellett a vállalat számos olyan műszaki és technológiai
újítást fejlesztett ki, amelyek lényegesen biztonságosabbá,
kényelmesebbé és hatékonyabbá tették az emberek mindennapi életét és
munkáját. Példaként említhető az ablaktörlőlapát, a dízel
befecskendező szivattyú és az elektromos fúró-behajtó.
Bosch
1898-ban az Egyesült Királyságban hozta létre Németországon kívüli
első irodáját. Ez jelentette a globális terjeszkedés kezdetét, hiszen
ezt követően szerte a világon új irodák és gyártóüzemek létesültek.
Robert Bosch egyik legfontosabb stratégiai kezdeményezését
jelentette az a korai döntés, hogy erősíteni kell a cég nemzetközi
jelenlétét és, hogy a tevékenységet egy az egész világra kiterjedő
sikeres fejlesztési, gyártási és értékesítési hálózattá kell
átalakítani.
Felelősségvállalás és társadalmi
elkötelezettség
Robert Bosch szociálisan érzékeny vállalkozó
volt. „A munkáltató és a munkavállaló sorsa egyaránt a
vállalata sorsától függ” – írta egy dolgozatában
1920-ban. 1906-ban pedig – amikor a munkáltatók körében elsők
között vezette be a nyolcórás munkanapot – szintén jóval a kora
előtt járt. A munkaidő csökkentésével és a dolgozóira nehezedő teher
mérséklésével aztán Bosch a termelékenység fokozása érdekében két
műszakot tudott bevezetni. Olyan vállalkozói döntést hozott, amely a
vállalat és a dolgozók szempontjából egyformán előnyösnek bizonyult.
A polgári kezdeményezésekre és jótékonysági célokra biztosított
adományok mellett Robert Bosch egy kórházat is alapított
Stuttgartban, mely a mai napig az ő nevét viseli. Emellett Robert
Bosch számára rendkívüli fontossággal bírt munkatársainak szakmai
oktatása és továbbképzése. 1913-ban egy külön tanoncműhely
megnyitásával létrehozta saját képzési részlegét. A munkatársak
képzése és kvalifikációja a mai napig fontos szerepet tölt be a Bosch
életében. 2011 szeptemberében mintegy 1500 fiatal kezdte meg
pályafutását a németországi Boschnál. Csupán 2010-ben a világon
minden egyes cégalkalmazott átlagosan két tanfolyamon vett
részt.
Végrendelete – ma is érvényes
Robert
Bosch 1942. március 12-én hunyt el Stuttgartban. Végrendeletében
alapvető iránymutatásokat adott utódai számára. Különös hangsúlyt
helyezett arra, hogy a Robert Bosch GmbH pénzügyileg független és
önálló maradjon, ily módon biztosítva a cég hosszú távú sikerét a
jövőben. A második világháborút követően Robert Bosch öröksége
kövezte ki azt az utat, hogy vállalata technológiák és szolgáltatások
nemzetközi szállítójává válhatott. 2011-ben a mintegy 300 ezer
dolgozóval működő cég árbevétele várhatóan meghaladja majd az 50
milliárd eurót. A cég sikeres felemelkedését mindig is a technológiai
haladás és a társadalmi felelősségvállalás jellemezte, melynek
alapjait a ma 150 évvel ezelőtt született Robert Bosch teremtette
meg.
Forrás: Bosch sajtóinformáció
-
- Robert Bosch
További cikkeink
- Dr. Körmendy Ágoston (1926-2011) – 2011.12.21.
- Mi rejlik a gumi mögött és azon túl? Az idén 140 éves a Continental – 2011.08.08.
- Relikviák a Bosch 125 éves történetéből – 2011.07.20.
- Sir Alexander Arnold Constantin ISSIGONIS (1906 - 1988) – 2011.06.28.
- 85 esztendeje gördült ki az utcára az első ŠKODA-emblémás autó – 2011.05.30.
- Éljen sokáig az autó! – 2011.01.29.
- Hitelcsaló károsítja az autókereskedőket – 2011.01.27.
- Li Shufu, a „kínai Henry Ford” – 2010.08.09.





