„A leggyakoribb visszaéléseket az internetről letöltött, feltört programok jelentik”

2011.09.01.

Interjú Koczur Györgyivel a JAF (Járműipari Adatbázis Forgalmazók Testülete) elnökével

A Járműipari Adatbázis Forgalmazók Szakmai Testülete (JAF) – mintegy másfél éves előkészítő munkát követően – 2011 júniusában hivatalosan is megalakult. A testület célja első sorban a gépjárműfenntartó iparban tapasztalható nagyszámú szerzői jogsértés visszaszorítása preventív és egyéb eszközök bevetésével. A szakmai tömörülés munkájáról, eredményeiről kérdeztük a soros elnököt, Koczur Györgyit.

Miért vártak eddig a JAF hivatalos megalapításával?

A szó szoros értelmében nem vártunk. Rengeteg megelőző munkára volt szükség a megalakulás előtt. Öthetente szemináriumot tartunk a tagokkal és meghívott vendégekkel lassan két teljes éve. Sok kérdéskört be kellett járni, felmérni az igényeket, tájékozódni a jogi lehetőségek, állami hivatalok, egyéb partnerek terén.

Mire jutottak?

Meglepően sok autószerviz van ma Magyarországon, amely részben, vagy egészben illegálisan működik. A legális szerelőműhelyek számát a szakemberek 6-8 ezer közé teszik, míg abban is egyetértenek, hogy a feketegazdaságban működők száma meghaladja a 20 ezret. A legálisan működőket ellehetetlenítik a feketén javítók. Szükség van tehát egy olyan szervezetre, amely a civil szférából érkezik, vállalkozók alkotják, akik ismerik a piaci helyzetet, így képesek segíteni a hatóságok munkáját.

Hogyan tudnak önök segíteni?

A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) együttműködve a Nemzeti Adó-és Vámhivatallal (NAV) és a JAF-al, elkészítette a műszaki vizsgaállomásokon dolgozó vizsgabiztosok ősszel induló oktatása során használandó, a szerzői jogról szóló oktatási anyagot (tankönyv, előadásvázlatok, stb.). Ezen a NAV Szellemi Tulajdonjog védelmi Osztályának vezetőjével, Almási Gyulával közösen dolgoztunk.
Ezen kívül a JAF küldöttje részt vesz a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) jogérvényesítő munkacsoportjának ülésein is, illetve a NAV Járőrigazgatósága által szervezett szoftverellenőrzésekre szaktanácsadót biztosít a testületünk.

Tehát kifejezetten járműipari szoftvereket védenek?

Igen. Azt gondolom, hogy jogtiszta járműipari adatbázisok nélkül nem lehet ma felelősségteljesen autót javítani. Gondoljunk csak bele, egy illegális program lehet, hogy nem működik megfelelően, nincs meg benne minden adat, vagy egyszerűen csak elavult. Több autógyár kénytelen visszahívni a különböző modelljeit, különböző menet közben kiderülő problémák miatt. Ha valaki ezekről nem tud, és úgy szereli meg a járművet, komoly baj is lehet belőle. De mondok gyakoribb példát: a meghúzási nyomatékok nélkül könnyedén beleszakíthatják a csavart a menetbe, vagy pont hogy nem húzzák meg eléggé, így kilazulhat.
A leggyakoribb visszaéléseket egyébként az internetről letöltött, feltört programok jelentik. Ezek jellemzően régebbi programok, jól- rosszabbul működő adatbázisok. Így aztán hiába érkezik a kérés a legális forgalmazóhoz a frissítésre, ha az eredeti nem legális. Azt is fontos megjegyezni, hogy az illegális programok nagy része „nem beszél magyarul”, ellentétben a hazánkban vásárolt legális tartalmakkal. Lássuk be, az angol vagy a német szakmai nyelvet nem sok autószerelő beszéli, tehát maradnak az ábrák és a találgatás.

Koczur Györgyi
Koczur Györgyi

Hogyan képzeljünk el egy NAV által végrehajtott szoftverellenőrzést?

A gépjárműfenntartó iparban működő szervizeket ellenőrzik. Átnézik a műhelyek szoftvernyilvántartását, ellenőrzik a számítógépeken, diagnosztikai eszközökön lévő diagnosztikai programokat, stb. Az ellenőrzés azonban nem merül ki ennyiben, a járőrökkel adóellenőrök is érkeznek, így egy teljes körű ellenőrzés alá vonják az adott egységeket.

Milyen eredményeik vannak?

Ha az ellenőrzésekre gondol, erről nem nyilatkozhatok, ez ügyben a NAV sajtóosztálya az illetékes. Annyit azért elárulhatok, hogy sajnos elég nagy számban fordulnak elő lefoglalások.
Másrészről eredménynek tartom a HENT országos diák attitűdfelmérését, melyet a mi kezdeményezésünkre készítettek el, vagy a tárgyalások sikerességét a hatóságokkal való együttműködési szerződések előkészítése ügyében.

Mikor lenne elégedett?

Azt gondolom, elégedett lehetek az eddig elért eredményeinkkel. Az a fontos, hogy ne ragadjunk meg itt, menni kell tovább. A célunk nyilván elérhetetlen (a gépjárműfenntartó ipar teljes megtisztítása), de jó úton haladunk, mind a megelőző munkát illetően, mind a konkrét ellenőrzések támogatását nézve.

Hol találkozhatnak a JAF-al az érdeklődők?

Idén az Autótechnika Kiállításon (2011. november 10-12. HUNGEXPO) lesz kiállított standunk, addig pedig a honlapunkon keresztül vehetik fel velünk a kapcsolatot akár azok, akik bejelentéssel kívánnak élni, akár azok, akik még nem csatlakoztak hozzánk, de magyarországi forgalmazói, vagy tulajdonosai garázsipari szoftvereknek, adatbázisoknak, akár azok, akik szerelési- javítási könyveket adtak ki. Tehát bárki megkereshet bennünket, igyekszünk mihamarabb válaszolni.

Üzen valamit az olvasóknak?

Eljött az idő. Annak az ideje, hogy mindenki átgondolja, megéri-e illegális programokat használni, kockáztatva a büntetést, az elégedetlen ügyfelek panaszait, a kártérítéseket. Eljött az ideje, hogy körülnézzünk, töröljük az illegális tartalmakat, illetve megvásároljuk a fontosnak ítélteket a forgalmazótól.
Az autótulajdonosok, illetve autóvezetők pedig kétszer is gondolják meg, hova viszik szervizbe a gépjárművüket. A legálisan működő, jogtiszta programokat használó szervizek első ránézésre drágábbnak tűnhetnek ugyan, de a rosszul elvégzett munka lényegesen többe kerül, mint a kezdeti különbözet.

Az interjút készítette: Szűcs Péter

Vissza