Jönnek a Tata Nano konkurensei?
2010.07.26.
A kínai Geely gyár (amely egyébként megvásárolta a Volvo-t) az IG kisautó-modellel el akarja venni a „legolcsóbb autó” címet a Tata Nano-tól. A Nano azonban nemcsak Kínából, hanem Indiából is számíthat versenytársra: az indiai Bajaj motorkerékpárgyár is be akar szállni az „olcsóautó-szegmensbe”.
„A Geely IG valószínűleg nem jelent gondot a Tata Nano számára, már csak azért sem, mert csak kétüléses” – mondja Jochen Siebert, a sanghaji székhelyű JSC Automotive cég vezetője. „A Bajaj azonban a Nano-hoz hasonló koncepció alapján épül fel, és így igazi konkurense lehet annak”.
A Bajaj a Nissan-nal együtt „négykerekű, tetővel ellátott motorkerékpárt” fejlesztett ki, és 2011/2012-ben akar megjelenni vele a hazai piacon, kb 2500 dolláros árral
Rajiv Bajaj, a Bajaj Auto ügyvezetője az árnál sokkal fontosabbnak tartja a fogyasztást, a fenntartási költségeket, valamint a széndioxid-kibocsátást – nem véletlen, hogy a Bajaj üzemanyagfogyasztása és emissziója jobb, mint a Tata Nano-é.
„Mindkét modellt elsőrendűen az indiai piacra fejlesztették ki, hogy elősegítsék az 500 millió környezetszennyező moped tulajdonosának átszállítását ezekbe a kisautókba” – hangsúlyozza Michael Sikora, az Automotive Business Consulting cég vezetője. Nagy a behozni való: Indiában 100 lakosból csak 7-nek van autója, Kínában ez a szám már 58.
-
- Indiai válasz a Nano-nak: Bajaj
Teljes értékű könnyű kisautó
A Geely már a 2009-es Sanghaji Autókiállításon bemutatta az IG első változatát, a módosított változat pedig idén a Pekingi Autókiállításon volt megtekinthető. Ennek alapján elmondható, hogy a Geely IG jól sikerült, innovatív koncepciót testesít meg, és a városi forgalom körülményei között használható teljes értékű könnyű kisautó – ez Sikora értékelése
Siebert ugyanakkor kissé szkeptikus az IG-t illetően. Szerinte „a tömegautó szerepének betöltésére alkalmatlan, mert csak két üléssel rendelkezik. Ebben az árkategóriában a vevők elsősorban a használhatóságot kérik számon”. Kínában már most is sokféle autót lehet kb. 3500 euróért megvásárolni, még hétszemélyes is akad köztük.
Ugyanakkor a Geely IG a hajtásrendszere révén emelkedhet ki a versenytársak közül ugyanis alapvetően elektromos autóként tervezték meg, és a városi elektromos autók körében találhatja meg a neki megfelelő hasznosítási rést.
Az európai bevezetésre Siebert mindhárom kiskocsit alkalmatlannak tartja. Véleménye szerint ahhoz, hogy megfeleljenek az előírásokban rögzített követelményeknek, és jó értékelést érjenek el az Euro-NCAP törésteszten, újra kell tervezni őket. Ezt követően áruk már elérné a 7-8000 eurót. Megállapítása szerint a német piacon a még elfogadható alsó határt a Dacia képviseli.
Forrás: kfz-betrieb online
-
- A kínai Geely IG csak kétüléses, de lesz elektromos változata is
További cikkeink
- Az európai autópiac kilátásai 2012-ben – 2012.01.18.
- A magyar gépjármű márkakereskedők száma és megoszlása – 2011.11.28.
- Autóhitel bankfiókból? – 2011.11.02.
- Egyensúlytalan értékesítési csatornák – 2011.05.23.
- 2008-as szinten az újautó-vásárlási szándék – 2011.05.16.
- Adótörvények húzzák a gépkocsi eladásokat? – 2011.05.02.
- Külföldi gyártók az orosz autóiparban – 2011.03.29.
- Pillanatkép az autópiaci keresletről – 2011.03.21.





