Van egyfajta tavaszi frissesség a világpiacon. A pénzpiacok zakatolnak, az üzleti bizalom emelkedik és a globális gazdasági növekedés egyre robusztusabb. Az IMF április végi előrejelzésében idénre 4,2% növekedést prognosztizál, egy egész százalékponttal magasabbat, mint hat hónapja. Más elemzők akár a 4,5 százalékot sem tartják elképzelhetetlennek. Ez már olyasmi érték, mint a recesszió előtti években. A globális kibocsátás most ott tart, mint a válság előtt. Ezeket az adatokat látva akár azt is hihetjük, hogy a válságból való kilábalás megtörtént.

Az optimizmus részben igazolt. Ahogyan a beteges pénzpiacok tovább húzták lefelé a válság-sújtotta gazdaságokat, úgy most ezek húzzák felfelé is azokat. A magasabb eszközárak (főleg az ingatlanok esetében) erősítették a fogyasztást, miközben a kedvezőbb piaci feltételek olcsóbb hitelhez jutást biztosítanak a vállalkozásoknak. Az IMF számításai szerint a bankok 2,3 ezer milliárd dollárt kénytelenek leírni veszteségként, aminek a kétharmadát már le is írták.

A probléma most az, hogy a jószerencse nem mindenkinek egyformán jut ki. A globális növekedés most megmutatja, és egyben mélyíti is a régiók közötti különbségeket. A történelmi példákban azt látjuk, hogy minél veszedelmesebb egy válság, annál sebesebb a kilábalás. Ezúttal azonban azok az országok, amelyek legkevésbé voltak érintve a válság által (főleg a nagy felzárkózó – ún. BRIC -országok), lőttek ki a legsebesebben. Kína gazdasága jelenleg kétszámjegyű növekedést produkál. India idei növekedése elérheti a 9 százalékot. Brazília az elmúlt negyed évszázad leggyorsabb növekedését érheti el, 7 százalékot. Mindeközben a leginkább sújtott országok gyengélkednek. Anglia és az euró övezet termelési növekedése még jobban leszakadt Amerikáétól. Amerika idén 3% körüli növekedéssel zárhat, míg a korábban említett Anglia 1, az euró övezet pedig 1,3%-kal.

Ennek a többsebességes kilábalásnak talán az az oka, hogy a fejlett világot érintette leginkább a pénzügyi válság. Az Amerika és Európa közötti növekedési különbségek azonban azt sejtetik, nem ez az egyetlen magyarázat. Ami még biztosan számít, az az adott gazdaság pénzügyi szerkezete . Európa jobban függ a bankoktól, mint az USA. Biztosan befolyásolja a kilábalást a gazdaság rugalmassága is. Európa itt is elmarad Amerikától. További faktor a pénzügyi élénkítő csomagok fókusza. Köszönhetően alacsony államadóságuknak, sok felzárkózó ország radikális fiskális és monetáris politikát tudott alkalmazni. Amerika szintén. Az euró zónában azonban a tagországok nem követhettek egyedi monetáris politikát, illetve magas államadóságuk is megakadályozza őket ebben.

Fennáll a veszélye, hogy ezek a különbségek tovább nőnek. Európában a „görög átok”-tól félők (mint Portugália) hamarosan visszavesznek a gazdaságélénkítési csomagokból. A nagy, jelenleg gyorsan pörgő feltörekvő országok pedig hamarosan túlhevülhetnek, újabb termelői kapacitások nélkül beindulhat az infláció és az ingatlan lufi. A nem szinkronban történő kilábalás újabb negatív következménye az lehet, hogy a pénz elkezd a jól teljesítő, feltörekvő piacokra áramlani, ezzel növelve a túlhevülés veszélyét. A gazdag országoknak tehát életképes tervvel kell rendelkezniük a középtávú adósságcsökkentéshez, illetve a nem fiskális és monetáris gazdaságélénkítéshez. Ilyen lehet Amerikában az adórendszer reformja, vagy a szabadabb munkaerőpiac Európában.

A jelenlegi rózsásnak tűnő helyzet tehát főleg a feltörekvő, BRIC-országoknak köszönhető. Fenntarthatósága azonban attól függ, hogy ezt a növekedést miként képesek az adott országok kormányai kordában tartani.

Forrás: The Economist