2024.03.21.

A szakma szinte minden szabályát megszegte egy budapesti áltaxis, akit a BRFK egyik motoros rendőre ellenőrzött a Belvárosban. A 11-szeres alapdíjjal is dolgozó férfi ellen a helyszíni bírság mellett eljárás indult, autója rendszámát elvették – írta a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

2024.03.21.

Februárban az egy évvel korábbinál 28 százalékkal több, 77 800 személygépkocsi cserélt gazdát, ezáltal megdőlt a havi forgalomra vonatkozó 76 ezres rekord, amit 2022 márciusában állított be a piac - közölte a DataHouse adatai alapján a JóAutók.hu portál az MTI-vel.

2024.03.21.

Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események az Útinform jelentése alapján.

2024.03.21.

Közismert, hogy a repülő a legbiztonságosabb közlekedési eszköz. Azt már kevesen tudják, hogy 18 millió kilométert kell gyalogolni, hogy halálos balesetet szenvedjünk. A statisztika nem hazudik?

2024.03.20.

Ahogy a Jeep és Land Rover rokonsága, úgy a Hummer családja is egyre népesebb.

2024.03.20.

Az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán, Gyöngyös és Hatvan között kigyulladt egy tehergépkocsi, a 69-es km-nél a pálya forgalmát megállították.

2024.03.20.

A francia újautópiac januárban 9,2 százalékkal 122 ezer 285-re nőtt az előző év azonos időszakához képest. A benzines eladások 3,7 százalékkal 41 ezer 753-ra csökkentek (34,1 százalékos részesedés), a dízelek 23,3 százalékkal 9623-ra estek vissza (7,9 százalékos részesedés). A hibridek...

2024.03.20.

- Tavaly a járműipar szinte egyedüliként volt képes növekedést felmutatni az egyébként túlnyomórészt recesszióba süllyedő feldolgozóipari ágazatok között. A szektor motorját a folyamatosan érkező nagyberuházások hajtják, a keresleti oldalon ugyanakkor kihívásokkal néz szembe az autópiac - derült...

2024.03.20.

A japán kisautókra lehetne nagy kereslet az öreg kontinensen, méretük miatt remekül elférnének a szűk utcákban és a fenntartásuk sem költséges.

2024.03.20.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a járművezetőt a túlsúly megszüntetésére, és közigazgatási pénzbírság megfizetésére kötelezték.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....