2017.04.28.

Elnöke a nemzetközi AutoBest zsűrinek, tulajdonosa és vezérigazgatója egy autós hírügynökségnek.

2017.04.27.

A Ford Mustang immár 50 éve vezeti az amerikai sportkocsi-eladásokat, mára pedig Európában és másutt is hihetetlenül népszerűvé vált, ezért a legendás póniautó ma már a világ legnagyobb darabszámban értékesített sportkupéja – derült ki az IHS Markit globális autóregisztrációs adatbázisból.

2017.04.26.

- Közel tíz százalékkal növelte árbevételét és létszámát a mechanikai alkatrészeket gyártó, tolnai Fastron Hungaria Kft. tavaly, és további bővülést tervez - közölte a cég ügyvezető igazgatója az MTI-vel.

2017.04.20.

A prémium autókat gyártó Volvo Cars a Sanghaji Autószalonon jelentette be, hogy Kínában fogja gyártani első teljesen elektromos hajtású gépkocsiját.

2017.04.20.

A SEAT 900 millió eurót különített el az új Ibizához  és az Aronához kötődő befektetésekre valamint  kutatási és fejlesztési célokra. Luca de Meo  a SEAT elnöke ezt a hírt a katalán kormány elnöke, Carles Puigdemont martorelli üzemben történt látogatása alkalmával hozta nyilvánosságra. 

2017.04.13.

A Porsche AG erős rajttal indította a 2017-es esztendőt, ugyanis az első negyedévben világszerte mintegy 60.000 járművet adott át vásárlóinak. Ez azt jelenti, hogy a sportautó-gyártó az előző év hasonló időszakában átadott járművek mennyiségét körülbelül hét százalékkal múlta felül,...

2017.04.13.

2017 márciusában a BMW Group százéves fennállása eddigi legeredményesebb harmadik havi értékesítési mutatóját könyvelhette el, a világszerte átadott 254 862 darab újautó 5,9 százalékos gyarapodást jelent az előző év hasonló időszakához képest. Sőt mi több, BMW, MINI és Rolls-Royce...

2017.04.13.

A Volkswagen Haszonjárművek összesen 121 800 járművét szállította ki világszerte ügyfeleinek az év első három hónapja során, ami 8,0 százalékos bővülést jelent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A márka eddig még sohasem adhatta át ennyi járművét vásárlóinak az első negyedévben....

2017.04.08.

A wolfsburgi Open Hybrid LabFactory központban ipari szakemberek és tudósok dolgoznak egy közös célért: olyan anyagok és gyártási folyamatok kidolgozásán fáradoznak, amely lehetővé teszi az autók tömegének további csökkentését, ezzel együtt pedig csökken a környezetre gyakorolt hatásuk is.

2017.04.06.

Csaknem újabb ezer dolgozót alkalmaz az amerikai Ford dél-romániai üzemében, ahol ősztől fogják gyártani az Ecosport hobbiterepjáró modellt - közölte csütörtökön a járműgyártó

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Egy 165 járműből álló, 7 millió font (3,27 milliárd Ft) értékű bZ4X-flottát rendelt a WeFlex, amely....
2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....