2016.12.25.

Kilencvenegy éves Citroën látható a vásárhelyi márkakereskedés kirakatában. Európa első teljesen acélkarosszériás gépkocsija Sajtiék egyik szegedi ügyfeléé, aki 5 éve rossz állapotban vásárolta.

2016.11.24.

A Citroën Magyarországon is bemutatja az új C3-at, megújítva legnépszerűbb modelljét, amelyből 2002 óta több mint 3,5 millió példányt értékesített. Színes személyiségével, életteli, optimista megjelenésével fittyet hány az elcsépelt megoldásokra.

2016.11.22.

Avagy, ha nem tudod megcsinálni, ne is kezdj bele!

2016.09.28.

- A Michelin abroncsgyártó, a Peugeot autógyár és az Yves Rocher kozmetikai vállalat vezeti a legkedveltebb márkák listáját Franciaországban - derül ki a La Matrice és az Ifop közvélemény-kutatóintézet féléves felméréséből, amelyet a Le Figaro című napilap tett közzé.

2016.09.26.

Párizsban már tanulmányként látható lesz az új raliautó, ami januárban már Monte Carlóban versenyez majd.

2016.09.26.

Több mint 30 éves karrierje során Yvan Muller a francia autóversenyzés egyik legeredményesebb versenyzőjévé vált, hiszen magáénak tudhat 4 FIA WTCC világbajnoki címet (2008, 2010, 2011 és 2013) valamint szinte az összes rekordot ő tartja 29 pole pozícióval, 48 győzelemmel, 125 dobogós...

2016.09.22.

Párizs a luxus és a divat fővárosa. Nem véletlen, hogy a DS Automobiles a Párizsi Autószalonra időzítette új, személyre szabott ajánlatának, a « Commandes Spéciales » -nak a bemutatását.

2016.07.18.

A PSA Csoport és két civil szervezet, a T&E és az FNE nyilvánosságra hozta a Peugeot, a Citroën és a DS modellek valós felhasználási körülmények között mért üzemanyag-fogyasztási adatait. A termékpaletta 30 legnépszerűbb modellje adatainak közzétételével teljesítette az ügyfelei felé tett...

2016.07.01.

A francia márka legnépszerűbb modelljéből 2002 óta több mint 3,5 millió példányt értékesített.

2016.06.29.

A francia kisautó képei a hivatalos bemutató előtt kerültek ki az internetre.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....