2024.02.27.

Az e-autózási piacon vegyesek a várakozások: egyre nőhet az ilyen járművek aránya, gyártásuk azonban még hat évig drágább lehet, mint a hagyományos kocsiké - véli a megkérdezettek többsége a KPMG által elvégzett felmérés szerint, amelynek összefoglalóját kedden juttatták el az MTI-nek.

2024.02.25.

Egy brit tanulmány szerint az akkumulátoros elektromos járművek olyan gyorsan értéktelenednek, hogy egyesek három év alatt értékük több mint felét veszítik el.

2024.02.17.

Az általános ösztönzőprogramok ideje lejárt, helyette specifikus programok kellenek – hangsúlyozta a gazdasági miniszter, hozzátéve: mivel 2035 után elektromos vagy hidrogénhajtású autót lehet majd eladni, az átállást támogatni kell.

2024.02.17.

Changan Automobile Qiyuan E07-es modellje egyszerre akar SUV, kupé és pickup is lenni és ezt úgy oldja meg, hogy egy 1960-as évekbeli ötletet hasznosít újra.

2024.02.17.

Már a dél-koreai leleplezésekor érezni lehetett, hogy a Casper mini crossover remekül tudna működni Európában is, akár villanyautóként is.

2024.02.16.

Független dizájner képzelte el, hogy milyen lehetne a közbeszéd általános csúnyaautója, a mindenki által jól ismert Fiat Multipla.

2024.02.13.

Sötét részletekkel, sportos kiegészítőkkel bővül a tisztán elektromos Hyundai Kona európai kínálata.

2024.02.06.

Zökkenőmentesen elindult a vállalati e-autó támogatási program, a vállalkozások hétfő délután óta igényelhetnek vissza nem térítendő állami hozzájárulást tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz megvásárlásához. Kedd reggelig 1121 vállalkozás nyújtotta be a támogatási...

2024.01.26.

A MINI Cooper a hatékonyság és a vezetési élmény megtestesítője. Ötödik nemzedékének tisztán elektromos meghajtású modellje, a MINI Cooper SE mindegyik évszakban garantálja a márka klasszikus, gokartos vezethetőségét.

2024.01.23.

Kismértékben módosult a vállalati e-autó beszerzéseket támogató pályázati kiírás, a február elején induló program tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz megvásárlásához biztosít vissza nem térítendő állami hozzájárulást vállalkozások számára - olvasható az Energiaügyi...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....