2018.12.14.

- Február 15-én mutatja be 2019-es versenyautóját a Forma-1-es Ferrari istálló - jelentette be Maurizio Arrivabene csapatfőnök egy milánói sajtóeseményen.

2018.10.21.

- Kimi Räikkönen, a Ferrari 39 éves finn pilótája nyerte a Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíját vasárnap a texasi Austinban, ahol a címvédő brit Lewis Hamilton (Mercedes) harmadik lett és még nem ünnepelheti ötödik világbajnoki diadalát.

2018.10.21.

Egyre vadabb vizekre evez a sajtó a gödörbe jutott Ferrarival kapcsolatos találgatások terén. Egyesek eszerint Sebastian Vettel még szerződése lejárta előtt továbbállhat.

2018.10.13.

Éppen egy évvel ezelőtt fejtegette a Formel1.de újságírója, hogy Maurizio Arrivabene napjai a Ferrari élén minden bizonnyal meg vannak számlálva. Tavaly elmaradt a kirúgás, viszont Suzuka után most újra előkerült a kérdés.

2018.10.11.

A korábbi csapatfőnök, Flavio Briatore szerint Sebastian Vettelnek négyszeres bajnokként is meg kéne még tanulnia, hogyan kell viszonyulni egy hosszú és kiélezett bajnoki csatához.

2018.09.28.

A Pebble Beach kiállításon bemutatkozott a 488 GTB csúcsváltozatának nyitott verziója, a Spider.

2018.09.26.

A világbajnoki pontversenyben második, négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája szerint az olasz istállónak nincs oka az aggodalomra a hétvégi Forma-1-es Orosz Nagydíj helyszínén, Szocsiban, ahol ismét versenyképesek lesznek.

2018.09.23.

A Forma–1 korábbi ügyvezetője, Bernie Ecclestone úgy véli, a Ferrari Olaszországban és Szingapúrban is cserbenhagyta a világbajnoki címért küzdő Sebastian Vettelt, ilyen pedig a Michael Schumacher neve által fémjelzett időszakban – az akkori vezetőség alatt – nem történhetett volna.

2018.09.19.

Kedden Maranellóban bemutatták a Ferrari Monza SP2-est - nézze meg a képeket portálunkon!

2018.09.14.

- Kimi Räikkönen, a Ferrari finn pilótája érte el a legjobb köridőt a Forma-1-es Szingapúri Nagydíj második pénteki szabadedzésén. A második helyen a vb-pontversenyben vezető, címvédő brit Lewis Hamilton (Mercedes) végzett, míg a harmadik leggyorsabb Max Verstappen (Red Bull) volt az esti...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....