2020.06.21.

- A tervek szerint július eleje és augusztus vége között hétvégente lezárják a szegedi Huszár Mátyás rakpartot az autóforgalom elől - jelentette be a Tisza-parti város Zöld város programért felelős tanácsnoka a helyszínen.

2020.06.13.

A fővárosi autós közlekedést könnyítő változásokat jelentett be Karácsony Gergely szombaton a Facebookon.

2020.06.11.

A vizsgaszervezési tevékenység május 11-i újraindulása óta közel 30 ezren vettek részt közlekedési vizsgán valamilyen kategóriában. A helyszíneken elővigyázatosságból csak korlátozott számban jelenhetnek meg vizsgázók, ennek ellenére a veszélyhelyzet előtti időszakhoz képest nem nőtt a...

2020.05.17.

Hétfőtől ismét fizetniük kell a magánautósoknak a koronavírus-járvány korai szakaszában felfüggesztett londoni belvárosi behajtási díjat, amelynek összege a jövő hónaptól jelentősen emelkedik és a fizetési kötelezettség átmenetileg a hétvégékre is kiterjed - írja az MTI.

2020.05.14.

Az európai városok közül Rómának kell elviselnie a legnagyobb közlekedési terhelést. Az öreg kontinens negatív tízes toplistáján még két olasz város található: a szicíliai Palermo a nyolcadik, az észak-olaszországi Torino a tizedik. Ez az egész világra kiterjedő Inrix Traffic Scorecard 2019...

2020.05.14.

Az elmúlt hetek alatt folyamatosan nőtt a forgalom a közutakon - mondta Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója 

2020.04.29.

A világ leghosszabb, 18 kilométeres vízalatti alagútjával kötik össze Dániát és Németországot a balti-tengeri Fehmarn(dánul: Femern)-szorosban. 

2020.04.19.

- Folytatódik a Komáromot Révkomárommal összekötő új Duna-híd építése, és a munkákat a nyár végén, az ősz elején befejezik - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán szerdán. 

2020.04.16.

A 100 forintos havidíjért megvásárolható MOL Bubi-bérlet bevezetése, március 16. óta több mint 37 ezer alkalommal vették igénybe a közbringákat, a felhasználók mintegy hatvan százaléka újonnan regisztrált a rendszerbe 

2020.04.12.

A hatvanas éveket idéző autóforgalom az utakon, 90 százalékos kihasználtság a közösségi közlekedésben. Így változtatta meg a közlekedési szokásokat a koronavírus. 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....