2017.02.08.

- Elindította új járatát az angol easyJet légitársaság Budapest és Amszterdam között, az éves utasforgalom a két ország között 20-30 ezerrel is bővülhet évente. Az angol diszkont légicég eddig hét járatot üzemeltetett Budapestről, az amszterdami járattal nyolcra bővül az úticélok listája.

2017.02.07.

A menedzsment arra akarja kötelezni a légiutas kísérőket, hogy a jövőben ők takarítsák a gépek WC-it, mert a költségeken akarnak spórolni - írja az orf.at

2017.02.06.

- Betörte egy autó szélvédőjét egy irányíthatatlanná vált drón a főváros XI. kerületében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon hétfőn.

2017.01.28.

Kevesebb mint a korábbi felére, 2,6 milliárd dollárra csökkent a világ legnagyobb légitársaságának adózott eredménye 2016-ban a 2015-ös adatokhoz viszonyítva - derül ki az American Airlines által közölte jelentésből.

2017.01.25.

- Jelentősen romlott az amerikai Boeing repülőgépgyár pénzügyi teljesítménye 2016-ban, az előző évihez képest 22 százalékkal csökkent az üzemi eredmény, és romlott a jövedelmezőség és az adózott eredmény is.

2017.01.25.

- Európa legnagyobb diszkont légitársasága, a Ryanair attól tart, hogy a Brexit miatt két éven belül az Egyesült Királyság elveszítheti a hozzáférést az uniós közös légipiachoz, amit a Nyitott Égbolt megállapodás biztosít.

2017.01.21.

- Közel hétszáz repülőgép átadásával és 731 gépre szóló megrendeléssel elérte értékesítési céljait az Airbus európai repülőgépgyártó 2016-ban - közölte a társaság Toulouse-ban.

2017.01.16.

Ománból tartott Kölnbe az Eurowings légitársaság gépe 286 emberrel és tíz fős személyzettel a fedélzetén, amikor bombafenyegetés miatt kényszerleszállást hajtott végre Kuvaitvárosban - közölte az orf.at

2017.01.13.

A magyar légtérben járt a Boeing 747-es, amikor a pilóta elájult. A másodpilóta Budapest helyett Bécsben kért engedélyt a kényszerleszállásra.

2017.01.11.

- A Wizz Air 23 millió utast szállított 2016-ban, ami az előző évhez képest 19 százalékos növekedés, a légitársaság az év végén 40 ország 134 célállomására repült 519 útvonalon - közölte a diszkont légitársaság az MTI-vel.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....
2024.04.18
Óriási árkülönbségek vannak – írja a Kronen Zeitung. ..
2024.04.18
2024 márciusa óta már az új, mesterséges intelligenciával vezérelt digitális gépjárműszemle segíti....
2024.04.18
Debrecenben ünnepélyes családi rendezvényen adta át a Pearl Enterprises Kft. az általa fejlesztett....
2024.04.18
A belügyminisztérium újabb hat hónappal meghosszabbítja az ellenőrzést a magyar határon. Az....
2024.04.18
Drámai pillanatokat élt át egy anya és hároméves gyereke, miután utóbbinak odacsukta a lábát a....
2024.04.17
Ahogy minden évben, idén is személyes élményekkel jelentkezünk majd a Rally Croatia-ról, azaz....