2024.02.07.

A japán autógyártó 2024-ben még nagyobb lendülettel folytatja az együttműködést a profi férfiteniszezők világszövetségével, amelynek hivatalos autóipari partnere és platinaszintű partnere is egyben.

2024.01.26.

Az MG Motor UK és az Arsenal bejelentette, hogy többéves megállapodást kötött, amelynek keretében a brit-kínai autógyártó a klub hivatalos autóipari partnere lesz. Az idén fennállásának 100. évfordulóját ünneplő MG az Arsenal férfi és női csapatát fogja támogatni, a szurkolók pedig az Emirates...

2023.09.06.

Több mint tízezren neveztek a vasárnapi 38. Wizz Air Budapest félmaratoni futófesztiválra, mely a 21,097 kilométeres táv országos bajnoksága is lesz egyben.

2023.08.16.

A brit nyílt bajnokság idei támogatójaként a Lexus fontos szerepet vállal abban, hogy a kerekesszékes tenisz az eddiginél is szélesebb társadalmi körben kapja meg a sportágat megillető figyelmet és elismerést.

2019.08.08.

Fernando Belasteguín, ismertebb nevén „Bela”, felkészül sportkarrierje egyik legnehezebb ütésére. Bela a padel legendás alakja, ő állt a leghosszabb ideig – megszakítás nélkül 16 éven keresztül – a sportág világranglistájának élén. Ennek ellenére még ő is beismeri a...

2019.08.03.

– Barcelona, este hat óra. Fernando Belasteguín, ismertebb nevén „Bela”, felkészül sportkarrierje egyik legnehezebb ütésére. Bela a padel legendás alakja, ennek ellenére még ő is beismeri a feladat nehézségét: „Amikor megkerestek a kihívással, úgy gondoltam, hogy lehetetlen. Most azonban nem...

2019.04.16.

Ma már talán hihetetlenül hangzik, de volt idő, amikor a világ legnagyobb, legzöldebb és egyik leginnovatívabb autógyártója nem hitt eléggé a saját brandjében. Az ma már kideríthetetlen, hogy a sikert-sikerre halmozó Toyota valamifajta, a japán kultúrából fakadó szerénység és alázatosság okán,...

2019.03.30.

Vegyes érzelmekkel teli teszthéten vagyunk túl a Mini Clubman sportosabb változatával. Vajon még ma is ér-e ennyit az egyedi megjelenés és az utánozhatatlan karakter?

2018.12.02.

Az egész országban megnyíltak a jégkoripályák. Lehet elővenni a korcsolyákat, és iránya jég! A gyerekek egyik kedvenc téli sportja. Valyon hány éves kortól érdemes a jégre engedni a csemetéket? Cikkünkből kiderül. Tarts velünk!

2018.09.20.

A nevetés és a jókedv gyógyít, ezért a Bridgestone 1.500.000 forintot adományoz a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítványnak a munkatársai által a B-Olympic egészségprogramban sétával, futással, úszással, kerékpározással vagy más sporttevékenységgel megtett több mint 10.000 km után. Az...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....