2018.07.15.

Teljes szélességében lezárták az M3-as autópálya Nyíregyháza felé tartó oldalát Nagyút közelében, ahol az elsődleges információk szerint két balesetben összesen tizenegy jármű ütközött össze - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense vasárnap az MTI-vel.

2018.07.10.

Mint, arról korábban beszámoltunk, ma reggel halálos baleset történt az 1-es főúton Bicskénél. A tragédia miatt teljes szélességében lezárták az utat. Most képeket is közzé tettek a helyszínről

2018.07.10.

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset miatt lezárták a 1-es számú főutat Bicske külterületén.

 
 
2018.07.08.

Már elérhető a ContiSafe3 szolgáltatás – alacsony díj, nagy megnyugvás az utakon

2018.07.08.

Csodával határos, hogy nem történt személyi sérülés.

2018.07.08.

Autópályán kellett kényszerleszállást végrehajtania egy meghibásodott hőlégballonnak Németországban szombat reggel. A rendőrség közlése szerint az autósok időben le tudtak fékezni, így nem történt baleset.

2018.07.07.

A 11-es számú úton két jármű egymásnak ütközött, egy ember a helyszínen életét vesztette.

2018.07.07.

Több baleset is történt a Hungaroring bokszutcájában az eső miatt a legutóbbi DTM-futamon, három embert szállítottak kórházba, egy sportbírót súlyos sérüléssel. Charlie Whiting biztonsági módosításokat – burkolatérdesítést – kért az Forma-1 Magyarországra érkezése előtt.

2018.07.06.

A főút Csobád és Kiskinizs közötti szakaszán egy kamion, egy kisbusz és egy személyautó karambolozott - jelentette a VÉSZ 20.57-kor.

2018.07.06.

Egy ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek, miután egy személyautó árokba borult pénteken kora este a 81-es úton Töltéstava közelében - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője az MTI-t.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....