2017.10.05.

Három milliárd forint értékben 80 Mercedes és 20 Iveco új nyerges vonatót, illetve 60 Schmitz, valamint Krone típusú pótkocsi vásárol a Szemereyplus-cégcsoport.

2017.09.25.

Úgy találták a Tommy Transport cégnél az új generációs Scania építőipari tehergépkocsi hosszú távú tesztelése során, hogy néhány fuvarfeladatra egy kisebb motorral ellátott, könnyebb teherautó is megfelelne.

2017.09.20.

A fuvarozói érdekképviseletek szerint finomítani kell a nemzeti tengelysúlymérő rendszerre vonatkozó szabályozáson - írta szerdai számában a Magyar Idők, hozzátéve, hogy a rendszer mostantól a hazai közutak 89 pontján folyamatosan méri a járműveket.

2017.09.19.

Keddtől küldhet figyelmeztetést a szabálysértő fuvarozóknak a nemzeti tengelysúlymérő rendszer, miután elindul az objektív felelősség elve alapján funkcionáló automatikus üzemmódja - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kedden.

2017.09.08.

- A Waberer's International Nyrt., Európa vezető fuvarozó vállalata a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken bejelentette, hogy a cég részvényei bekerülnek a BUX- kosárba.

2017.09.08.

- A közlekedésbiztonság javítását, a nemzeti útvagyon védelmét és a fuvarozók versenyegyenlőségét elősegítő nemzeti tengelysúlymérő rendszer (tsm-rendszer) objektív felelősség elve alapján funkcionáló automatikus üzemmódja szeptember 19-én indul - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM...

2017.08.14.

A Waberer's International Nyrt. árbevétele az első félévben 313 millió euróra növekedett, 13,3 százalékkal meghaladta az előző év első félévi árbevételét - közölte a társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

2017.08.08.

- Magyarországon ötven olyan bűncselekményt regisztrált a rendőrség tavaly, amelynek célpontja kamion vagy tehergépjármű volt - írta keddi számában a Népszava egy nemzetközi jelentésre hivatkozva.

2017.06.30.

Iparági szinten akár több milliárd forint üzemanyagköltséget is megtakaríthatnának a hosszú távú nemzetközi fuvarfeladatokat ellátó magyar vállalkozások az alacsony gördülési ellenállású tehergépjármű abroncsok használatával. 

2017.06.10.

Új magasságokba ér a Scania új generációs tehergépkocsijainak fülkekínálata – szó szerint. Az új G20 hálófülke alacsony, normál és magas (Highline) kivitelben választható, ez előnyére válik majd azon ügyfeleknek, akik a tömeg, a magasság vagy a költség szempontja miatt egy alacsonyabb beépítésű...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Egy Daewoo Matizhoz kötöztek egy felismerhetetlen roncsot a 3-as főúton. ..
2024.04.20
A közlekedésbiztonsági feladatokban legügyesebb család idén is egy új Skodával mehet haza. ..
2024.04.20
10 éves Grand Cherokee 6 millióért, amire még locsolni kellene egy kis pénzt ..
2024.04.20
A központi járási ügyészség közvetítői eljárás céljából felfüggesztette az eljárást azzal a....
2024.04.20
Az Energiaügyi Minisztérium közleménye szerint márciusban 80 százalékkal nőtt az értékesítés 2023-....
2024.04.20
A TCR World Tour egyetlen magyar versenyzője az első helyről indulhat a szombati első futamon....
2024.04.20
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a ....
2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..