2019.09.14.

Egy korábbi írásunkban már lekövettük a német hadiipar egyik igazi ikonjának számító VW Typ 181 evolúcióját.  A Kübelwagen évtizedeken átívelő karrierje a járművet mára egyfajta kultuszautóvá is tette. Noha életét az 1968-as Frankfurti utószalonon kezdi újra, gyökerei sokkal mélyebbről...

2017.10.20.

Anno 1949-ben mutatták be a VW Typ2-t, azaz a Volkswagen Transporter kishaszon-járművet. Jóllehet a hadiipari tapasztalatok alapján kézenfekvő lett volna már akkor az összkerékhajtású modell megépítése is, de ez még sok-sok évet váratott magára

2017.08.05.

Nagyon élcelődően azt mondhatnánk, hogy soha nem jó, ami van. Egy autó ne csak guruljon, hanem repüljön is. Ha már tud repülni, akkor, ússzon is. Nos, ez utóbbi elgondolásokból gyűjtöttünk össze egy csokorral

2017.07.23.

Nagyszabású rendezvény keretében, Donald Trump amerikai elnök jelentétében tartották a világ jelenlegi legnagyobb anyahajójának szolgálatba állításának ünnepét Norfolkban, az amerikai...

2017.01.06.

Az összkerékhajtás kifejlesztésének egyik nagy klasszikusa a Steyr-Puch, mely a Haflinger és a Pinzgauer megalkotásával olyan névjegyet tett le az autóipar asztalára, amit mai napig a legnagyobb autógyárak is alkalmaznak

2016.04.19.

Az orosz katonai felszerelések fejlesztéséről csak igen ritkán lehet hallani – ellentétben mondjuk az amerikai újításokkal. Most azonban egy modern és kemény kis tankot fejlesztettek ki az oroszok, amely a nála jóval nagyobbakat is képes kilőni.

2015.12.08.

Kihajózott a tengerre a legnagyobb amerikai romboló a Maine állambeli Bath-ből hétfőn. A futurisztikus külsejű USS Zumwalt 183 méter hosszú és 13600 tonna súlyú.

2015.02.11.

Tavaly ugyan csökkent a svéd Saab hadiipari konszern forgalma, de nyeresége emelkedett, az új generációs Gripen gépekre kapott megrendeléseknek köszönhetően az idén és az következő években forgalmának növekedésére számít.

2015.01.27.

– A múlt év utolsó negyedében éves szinten 8,6 százalékkal 12,53 milliárd dollárra nőtt a Lockheed Martint árbevétele – közölte az amerikai hadiipari vállalat.

 

Az oldal fő támogatója

 

2019.11.19
Érdekes képet mutat az elektromos autózás jövőjéről a BASF vezérigaztója, Martin Brudermüller....
2019.11.19
Heino Partanen Finnországból küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra....
2019.11.19
Újabb mérföldkő az idén hatvan éves Mini történetében, hogy megkezdték az első elektromos modell....
2019.11.19
Franciaországban, a Meine-et-Loire megyei közúti közlekedésbiztonsági hadosztálya Daumeray....
2019.11.19
Ausztria legszebb tájai között tartják számon a meseszép Wörthi tavat melynek egyik fő attrakciója....
2019.11.19
Újabb országban, ezúttal Magyarországon nyerte el a Jaguar Land Rover járművek és alkatrészek....
2019.11.19
Mechanikus összkerékhajtási rendszerrel szerelte a Camry és Avalon szedánokat a Toyota. A rendszer....
2019.11.19
Az Eurotrade Kft. Európában egyedülálló módon olyan piacbevezető szakmai napot szervezett, ahol két....
2019.11.19
Bővült az Európai Unió autópiaca októberben. Szinte minden nagy tagállamban nőtt a forgalomba....
2019.11.19
 A Porsche Taycan az Amerikai Egyesült Államokban is bemutatkozik 2019. november 20-án, a Los....