2023.03.18.

Három különböző ember, három különböző Ferenc, mint három testőr épített Szegeden egy gyönyörű 1:14-es méretarányú Ikarus 55-ös autóbusz modellt. És volt még egy Zoltán, így kiadja a csapat a négy muskétást.

2020.07.10.

Két helyszínen, Portugáliában és Magyarországon, idehaza a TRT műhelyében épülnek majd a Peugeot Rally4 versenyautók. Július folyamán elkészült az első két autó, de ennél többre van igény.  Az új 208 R4-es három nagy nemzetközi versenyen is indul a Peugeot Rally Academy programjában és...

2016.07.10.

A tavalyi első nAgymenők verseny után az idei második is sikert aratott a kocsi őshazájában, Kocson, ahol az Autós Nagykoalíció támogatásával ismét kreativitásra bíztatták a fiatalokat, saját maguk építette járművet alkossanak és azt mutassák is be. A győztesek komoly pénzjutalomban részesültek...

2014.12.13.

Nem akármilyen élményben lehetett része a közelmúltban tizenkét középiskolásnak a győri Mobilisben. Külföldön dolgozó, fiatal, magyar sikeres jármű designerek segítségével megismerkedhettek az autótervezés szépségeivel, mi több, egy-egy járművet habanyagból és agyagból modellezhettek is.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....