2019.04.16.

A kecskeméti autógyár és a Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kara második alkalommal hirdette meg közös mérnökversenyét. A három hétig tartó verseny célja az volt, hogy a hallgatók gyakorlati megoldásokat dolgozzanak ki a Mercedes-Benz gyár mérnökei által kijelölt műszaki...

2019.02.21.

Továbbra is a kecskeméti Mercedes-Benz gyár marad a CLA bölcsője: a 2013-ban piacra dobott CLA Coupé nagy sikere után most a kompaktautó-modell második generációjának gyártása veszi kezdetét, elődjéhez hasonlóan kizárólagosan Kecskeméten.

2018.09.10.

A Mercedes-Benz gyár 2012 tavaszán kezdte meg termelését Kecskeméten, majd 6,5 év elteltével elérte az egymilliós darabszámot.  Ennyi autóval kétszer ki lehetne rakni a kecskeméti gyár és rastatti testvérgyára közötti autóutat oda-vissza - írja a cég sajtóközleménye.

2018.09.10.

Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában tájékozódott a hét végén a német autógyártó beruházásának előrehaladtáról - tájékoztatta a német autógyártó hétfőn az MTI-t.

2018.06.07.

Alighogy lehullt a lepel a Kecskeméten is készülő új A-osztályos autóról, a média képviselői máris volánhoz ülhettek. Kecskemétig hajtottunk, ahol a Mercedes kitárta kapuit új karosszériaüzeme előtt. Nehéz eldönteni, melyik volt emlékezetesebb, a világszínvonal azonban mindkettőre illik.

2018.05.14.

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. a 2017-es üzleti évben a 190 ezer darabot jelentősen meghaladó számú gépkocsit gyártott Kecskeméten, s a vállalat több mint 3,5 milliárd eurós nettó árbevételt ért el – jelentette be Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető...

2018.01.12.

A kecskeméti második Mercedes-gyár építésének előkészítése során végzett megelőző régészeti feltárásokon 2017 májusától novemberig összesen 47 hektárnyi területet kutattak át a Katona József Múzeum régészei.

2017.12.22.

Harmadik alkalommal szervezett karácsonyi adománygyűjtést a kecskeméti Mercedes-Benz gyár. Az idei év különlegessége a gyár kapuja előtti 11 méter magas, 5,6 méter átmérőjű tűzifából összeállított fenyőfa volt.

2017.12.12.

Különleges diplomaosztóra került sor a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában. Ezúttal nem diákok, hanem felnőttek vették át az oklevelet. 

2017.12.12.

Megkezdődött az adventi készülődés a kecskeméti Mercedes-Benznél is. A gyárhoz vezető járda mentén a fákra ünnepi izzósorok kerültek, az üzemek csarnokában és az irodaépületben fenyőfát öltöztettek ünnepi díszbe, melyek közül a legmagasabb 5 méter magas.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2019.04.23
Naná, hogy az Egyesült Királyságban hozzák vissza a legendás 3-as BMW nevét a versenypályákra, ahol....
2019.04.23
Utazzunk és hallgassuk közben kedvenc előadónkat Hi-Res Audio minőségben. Kicsi, kompakt és nagy....
2019.04.23
A kairói lúd, avagy A rászedett vőlegény című Mozart-pasticcio ősbemutatójával vette kezdetét az....
2019.04.23
2020 nagyon fontos év lesz a Volkswagen számára. Persze, érkezik az I.D. modellcsalád, de más okból....
2019.04.23
Az elmúlt 96 órában a rendőrök 188 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén....
2019.04.23
Kína központi szerepet játszik a Volkswagen-csoport globális átalakulásában és az ehhez kapcsolódó....
2019.04.23
Hová utazzon a család, hol lakjunk, hová járjon a gyerek iskolába - ezekben a kérdésekben mind a....
2019.04.23
A Daimler törölte büdzséjéből az idei párttámogatásokat, azt nyilatkozták, más célokat támogatnak....
2019.04.23
Drámai a gumiszerelő műhelyekben a szakemberhiány Bécsben, azok az autósok, akik az elmúlt napokban....
2019.04.22
Véget ért a személyi sérüléssel járó baleset helyszínelése és a műszaki mentés Nagyfügednél - írja....