2023.09.28.

Október 8-ig várják a szervezők a középiskolás diákok jelentkezését a CanSat műholdépítő verseny magyar fordulójára, amelyen a csapatoknak idén is egy üditőitalos-doboz méretű műholdutánzatot kell elkészíteniük.

2021.01.20.

Repülőgép szárnyai alól indított rakétájával állított pályára műholdakat Richard Branson űrvállalkozása, a Virgin Orbit. 

2020.02.10.

- Nem sikerült Föld körüli pályára állítani a saját fejlesztésű iráni műholdat - ismerte el vasárnap egy katonai forrás a televízióban. 

2020.01.01.

A Földmegfigyelő-műholdak esetében elért eddigi legalacsonyabb keringési magasság teljesítésével került be a Guinness-rekordok könyvébe a japán Cubame műhold - írja az MTI.

2019.10.13.

Teherszállító repülőgépről bocsátott fel tudományos műholdat az amerikai űrkutatási hivatal (NASA), de csak második próbálkozásra, félórás késéssel sikerült Föld körüli pályára állítani az ionoszféra kutatására kifejlesztett űreszközt - írja az MTI.

2018.02.04.

- Oroszország sikeresen pályára állított több külföldi műholdat azzal a Szojuz-2.1a rakétával, amelyet az ország távol-keleti végében nemrég megépített Vosztocsnij űrbázisról bocsátottak fel.

2017.11.28.

 - Sem a Meteor-M 2-1 meteorológiai műholdat, sem a többi 18 a Vosztocsnij űrbázisról felbocsátott miniszputnyikot nem sikerült célpályára állítani - közölte kedden a Roszkoszmosz. Egyes értesülések szerint a műholdak az Atlanti-óceánban zuhantak.

2016.06.22.

- India sikeresen útnak indított az űrbe húsz műholdat egyetlen rakétán a szerda reggeli órákban, ez az ország történetének legtöbb műholdat kilövő missziója.

2016.04.21.

Lopott és a közlekedési szabályokat megsértő gépjárművek motorját tudja hamarosan távvezérléssel leállítani az orosz rendőrség a GLONASS globális műholdas navigációs rendszer segítségével - írta csütörtökön az Izvesztyija című napilap.

2016.03.28.

- Elvesztette a kapcsolatot újgenerációs röntgensugaras csillagászati műholdjával a japán űrkutatási ügynökség (JAXA). A galaxishalmazok tanulmányozására bocsátották fel február 17-én az ASTRO-Hitomi műholdat, amellyel szombat délután szakadt meg a kapcsolat.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..