2017.07.28.

Kiskunfélegyháza térségében két személyautó ütközött össze - balesetben az elsődleges információk szerint hatan sérültek meg.

2017.07.21.

Péntek este 10 órától csaknem két hétre lezárják a Budai alsó rakpart Halász utcai felhajtó és Üstökös utcai felhajtó közötti szakaszát - közölte a Bp2017 Világbajnokságot Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. péntek délután az MTI-vel.

2017.07.17.

Az izraeli kormányfő magyarországi látogatása miatt 2017. július 17-én hétfőn a délutáni órákban jelentős útlezárásokra kell számítani a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren és környékén...

2017.07.14.

- Mindkét irányba lezárták az M3-as autópályát Gyöngyös közelében, ahol egy tehergépjármű személyautóval ütközött, majd átszakította a szalagkorlátot pénteken - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

2017.07.14.

Mintegy öt kilométernyi utat érint valamilyen szintű forgalomkorlátozás a FINA vizes világbajnokság pénteki megnyitó rendezvénye Budapesten - közölte Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője csütörtök este sajtótájékoztatón.

2017.06.28.

Közúti közlekedési baleset történt 2017. június 28-án 6 óra 50 perckor a 84-es számú főúton Sopron közelében. Eddig tisztázatlan okok és körülmények között egy tehergépjármű és egy motoros ütközött.

2017.06.25.

Eddig még tisztázatlan okok és körülmények között két személyautó ütközött össze 2017. június 25-én 16 óra 30 perc körül a 71-es számú főúton, Balatongyörökön.

2017.06.25.

 - Lezárják vasárnaptól egy hétre Budapesten a Szépvölgyi út egy részét felújítás miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.

2017.06.23.

A helyszíni szemle még mindig tart Jánosmajor térségében. Jelenleg teljes útlezárás van érvényben.

2017.06.14.

A rendőrök a Széchenyi úton történt baleset helyszínelésének idejére, a forgalmat a környező utcákba terelik. Kérjük óvatosan vezessenek.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Az Energiaügyi Minisztérium közleménye szerint márciusban 80 százalékkal nőtt az értékesítés 2023-....
2024.04.20
A TCR World Tour egyetlen magyar versenyzője az első helyről indulhat a szombati első futamon....
2024.04.20
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a ....
2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....