2024.02.13.

A visszaszámlálás megkezdődött: május 21-én a BMW leleplezi huszadik guruló műalkotását, amelyet a New Yorkban élő kortárs képzőművész, Julie Mehretu hoz létre.

2017.10.13.

Már négy kontinensen rendelhető az Audi Sport ügyfélsport programjának újabb modellsorozata, az R8 LMS GT4 – írta közleményében a cég.

2016.09.01.

A Lexus bemutatta a vadonatúj LC 500 modell módosított változatára épített versenyautóját. A versenygép tesztje várhatóan 2016 szeptemberében kezdődik, és az új kupé először a japán Super GT-ben lép először pályára, felváltva az eddig szereplő Lexus RC F modellt.

2016.07.17.

Hosszú történelme során a Porsche rengeteg speciális járművel rukkolt elő. Találunk közöttük a versenyzés kedvéért homologizáltatott vérbeli versenygépet, ritka prototípusokat, vagy különleges kísérletekre szánt furcsaságokat. Néhányan még úgy is a cég ügyfeleinek a garázsában kötöttek ki, hogy...

2016.05.14.

A svájci művész, Fabian Oefner immáron második fotósorozatában újabb öt legendás versenyautót robbant darabjaira. A számítógép által generált képeken aprólékosan kivehető az összes alkatrész, melyek megfelelő pozícióban is vannak, így azt az érzést keltik, mintha maguktól hullna darabjaira az...

2016.03.10.

Az idei Genfi Autókiállításon az olasz design és technológia legújabb gyöngyszemét csodálhatjuk meg, a hidrogénhajtású Pininfarina H2 Speed képében.

2016.02.25.

Immáron kilencedik alkalommal rendezik meg Egerben május 5-7. között a Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Versenyt, ahol mérnökhallgatók által tervezett és épített, sűrített levegővel hajtott járművek mérik össze tudásukat. Idén nyolc ország, ötvenkét csapatának nevezését fogadta el a szakmai zsűri...

2016.01.27.

A Daytona-i 24-órás megmérettetés január 30-án elrajtoló, immáron 54. felvonása, amely idén is az Észak-Amerikai IMSA WeatherTech SportsCar Championship (WTSCC) versenysorozat szezonnyitó rangadójaként állítja rajtrácsra a pilótákat, történelmi mérföldkőként nyit új fejezetet a BMW Motorsport...

2015.12.10.

A Hyundai Motorsport a csapat központjában, Alzenauban (Németország) megrendezett ünnepélyes eseményen, több mint 150 meghívott vendég és újságíró jelenlétében leplezte le vadonatúj autóját, az új generációs i20 WRC-t, és ezzel útjára bocsátotta az FIA rali világbajnokság (WRC) 2016-os évadát....

2015.09.10.

Nemrég hírt adtunk arról, hogy a szériamodelleken túl igazi járműkülönlegesség is bemutatkozik a Honda standján a jövő héten kezdődő Frankfurti Autókiállításon. Korábban csak egy sejtelmes fotót hoztak nyilvánosságra a koncepcióról most azonban lehullt a lepel a tanulmányról

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....