autóértékesítés

11 százalékkal több használtautó cserélt gazdát a harmadik negyedévben

2015.10.08.

Közel 140 ezer darab használtautó cserélt gazdát az idén a harmadik negyedévben, ami 11 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest

A közlemény szerint az elkelt használtautók összértékének változását jelző használtautó index a harmadik negyedévben 140,3 százalékra, a 2008-as válság óta mért legnagyobb szintjére emelkedett. A használtautók több mint másfél millió forintos átlagára gyakorlatilag nem változott a 2014-es árakhoz képest - tették hozzá.  
A Használtautó.hu negyedévente közli a használtautó-piac aktuális állapotát leíró indexet. Az index egy arányszám, amely az adott időszakban elkelt használtautók aktuális összértékét viszonyítja a válság kezdetekor, 2009 első negyedévében mért szinthez. 100 százalék feletti állapota azt jelzi, hogy a használtautó-piac lendülete felette jár a bázisnak tekintett időszak teljesítményének - áll a közleményben.

Fodor László, a Használtautó.hu szakértője a közleményben kifejtette: az első kilenc hónapban 12 százalékkal több új személyautót helyeztek forgalomba (55 ezer darab), miközben a használtautó-import 2014 első kilenc hónapjához képest 28 százalékos növekedéssel 90 ezer fölé nőtt ebben az időszakban. 
A Használtautó.hu előrejelzése szerint 2015-ben összesen mintegy 76 ezer új autót helyeznek majd forgalomba Magyarországon, miközben a használtautó-import mértéke akár a 125 ezres szintet is elérheti. A belföldi átírások száma várhatóan 550 ezer lesz, szemben a tavalyi 492 ezer darabbal - olvasható a közleményben.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Egy Daewoo Matizhoz kötöztek egy felismerhetetlen roncsot a 3-as főúton. ..
2024.04.20
A közlekedésbiztonsági feladatokban legügyesebb család idén is egy új Skodával mehet haza. ..
2024.04.20
10 éves Grand Cherokee 6 millióért, amire még locsolni kellene egy kis pénzt ..
2024.04.20
A központi járási ügyészség közvetítői eljárás céljából felfüggesztette az eljárást azzal a....
2024.04.20
Az Energiaügyi Minisztérium közleménye szerint márciusban 80 százalékkal nőtt az értékesítés 2023-....
2024.04.20
A TCR World Tour egyetlen magyar versenyzője az első helyről indulhat a szombati első futamon....
2024.04.20
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a ....
2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..