Forma-1

20 éve halt meg Juan Manuel Fangio

2015.07.16.

1955. július 17-én halt meg az ötszörös Forma-1-es világbajnok autóversenyző, a sport egyik legnagyobb alakja.

1911. június 24-én látta meg a napvilágot az argentínai Balcaréban, szülei Olaszországból vándoroltak ki. Az autók bűvöletében élő Fangio katonai szolgálatának letöltése után autószerelő műhelyt nyitott, a jövedelmező vállalkozás tette lehetővé, hogy versenyeken indulhasson. 1939-ben egy saját tervei alapján átalakított Chevrolet gépkocsival már többször győzött, 1940-ben harmadikként futott célba az egyik legnehezebbnek tartott, ezermérföldes argentin versenyen. A második világháború megakasztotta az ígéretes pályafutást, Fangio csak 1947-ben ült ismét versenyautó volánja mögé.

Már 37 éves volt, amikor először indult európai versenyen és csaknem negyvenévesen, 1950-ben kezdte Forma-1-es pályafutását - maga a sorozat is ekkor indult útjára. Vetélytársaihoz képest matuzsálemi korban került a versenyek forgatagába, így a "dongalábú", ahogy a hazai szurkolók hívták, eleinte nem sok sikert ért el a számára szokatlan pályákon. A Forma-1-ben akkoriban szinte ismeretlen fogalom volt a biztonság, a versenyzőket szinte semmi sem védte, igaz, a kocsik is lassabbak voltak. Az Alfa Romeo szerződtette az argentint, amit az olasz csapatba olasz versenyzőket követelő itáliai sajtó hazaárulásnak minősített. Fangiót egyáltalán nem zavarta a dolog, de megjegyezte, az apja olasz volt és hazájának érzi Olaszországot is.

Az első évben az összetett pontverseny második helyén végzett, a következő évben már világbajnok lett. Az Alfa Romeo 1952-ben kiszállt a száguldó cirkuszból, így Fangio egy Maserati volánja mögé ült. A monzai versenyen súlyos balesetet szenvedett, eltört egyik nyakcsigolyája is, az évad hátralevő részét lábadozással töltötte. 1953-ban a Maseratival a második helyen fejezte be az évadot, második világbajnoki címét 1954-ben szerezte meg a Mercedes csapat pilótájaként, ahova idény közben igazolt át, s az év tizenkét versenyéből nyolcat megnyert. 1955 még jobban sikerült a Mercedes volánja mögött ülő "dongalábú" számára: az összes nagydíjat megnyerte.

A Mercedes istálló a sikerek csúcsán - nem lévén már több bizonyítanivalója - kivonult a versenysorozatból. Fangio így 1956-ban a Ferrari versenyzője lett, azautóbalesetben elhunyt Alberto Ascari helyét vette át a csapatnál. Itt is bizonyított: három futamgyőzelmével és második helyezéseivel negyedszerre is megnyerte a világbajnoki sorozatot. Utoljára - immár ötödik alkalommal - 1957-ben lett világbajnok, ismét a Maserati versenyzőjeként. A nürburgringi versenyen mutatott teljesítménye, amellyel bebiztosította végső győzelmét, örökre a Forma-1 egyik emlékezetes pillanata marad. A verseny felénél, egy katasztrofális kerékcsere után 50 másodperces hátrányba került, de sorra állította fel a körrekordokat, az egyikben 11 másodpercet vert rá a többiekre, az utolsó körben pedig az élre állt és három másodperces előnnyel győzött, ezzel egyben világbajnok lett.

Az 1958-as évad már nem úgy sikerült, ahogy szerette volna, de izgalmakban ekkor is volt része: a Kubai Nagydíj előtt a diktatúra ellen harcoló Fidel Castro gerillái elrabolták. Bántódása nem esett, egy nap múlva el is engedték, de a versenyt ki kellett hagynia. Utoljára a Francia Nagydíjon indult, de rosszul beállított kocsijával egyre jobban lemaradt, így félő volt, hogy utolsó versenyén lekörözik a "Maestrót". A versenyben vezető Mike Hawthorn azonban tisztelete jeléül a célvonalhoz közeledve lassított, így Fangio végül negyedikként, de körhátrány nélkül ért célba. A kocsiból kiszállva csak ennyit mondott: "befejeztem".

Fangio szoros kapcsolatban maradt a Mercedes gyárral, a cég argentínai képviselője, később haláláig tiszteletbeli elnöke volt. Régi versenyautóival gyakran vett részt bemutató versenyeken, 1990-ben helyet kapott az autósport legendáinak csarnokában.

Nemcsak kivételes vezetői képességei miatt, hanem sportemberként is mércét állított minden utána következő autóversenyzőnek. Neve olyan a Forma-1-ben, mint Peléé a futballban. Öt világbajnoki címét nyolc év alatt nyerte, négy különböző csapattal. 24 futamgyőzelme 51 verseny alatt jött össze, azaz szinte minden második versenyét megnyerte, ilyen győzelmi mutatóval senki sem dicsekedhet. Bár a német Michael Schumacher megdöntötte rekordját hét vb-címével, kettejük összehasonlításának nincs értelme, annyit változtak azóta a szabályok és az autók.

Legnagyobb vetélytársai is elismerték, hogy Juan Manuel Fangio más kategóriát képvisel, csodálták helyzetfelismerését és állóképességét. Sztár volt, de nagyon szerény ember maradt. Így fogalmazta meg versenyzői hitvallását: "mindig azt kell hinned, hogy a csúcsra fogsz jutni, de sohasem szabad azt hinned, hogy már ott vagy".

Nyolcvannégy éves korában, 1995. július 17-én hunyt el Buenos Airesben. Szülővárosában, Balcaréban temették el, ahol egy róla elnevezett múzeum is őrzi emlékét, különböző versenypályákon hat szobra áll.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....