Continental

200 millió abroncsnyomás-érzékelőnél tart a Continental

2016.09.26.

A világ egyik vezető autóipari beszállítója, a Continental 16 év alatt érte el ezt a számot.

Az Európai Bizottság elfogadott egy törvényt, amely előírja, hogy 2012-től kezdődően minden új személygépjármű-modell, 2014-től pedig minden új személygépjármű esetében kötelező valamilyen abroncsnyomás-figyelő rendszer alkalmazása. A rendszer a gumiabroncsokba helyezett szenzorok adataira támaszkodik, melyek pontos és azonnali információkat biztosítanak a fedélzeti számítógépnek. Európában a felügyelő rendszerekkel szerelt járművek kétharmada már a közvetlen mérési módszerrel működő szenzorokat alkalmazza.

Mivel a vezető pontos információkat kap a gumiabroncs-nyomás szintjéről, így szükség esetén azonnal be tud avatkozni. Ennek köszönhetően csökken az alacsony, vagy a túl magas nyomásérték miatt bekövetkező balesetek kockázata. Egy 100 km/h-val közlekedő jármű esetében vizes útfelületen a féktáv több mint 6 m-rel nő, ha az abroncsnyomás 2,1 bar helyett csak 1,6-os értéken áll.  Azaz, mikor egy optimális abroncsnyomással közlekedő autó már megállt, addig egy túl alacsony gumiabroncs-nyomással rendelkező autó még mindig 33 km/órával halad.

A környezetvédelem szempontjából a megfelelő gumiabroncs-nyomás optimalizálja a gördülési ellenállást, valamint csökkenti az abroncsok rendellenes kopását. Ennek köszönhetően a jármű kevesebb üzemanyagot fogyaszt, hiszen, ha az abroncsnyomás mind a négy gumiabroncs esetében 0,2 bárral alacsonyabb, akkor az üzemanyag-felhasználás már 1%-kal nőhet. Ez az érték pedig 4%-ra is emelkedhet, ha a nyomás 0,6 bárral alacsonyabb az optimálisnál, ráadásul az abroncs élettartama akár 45%-kal is csökkenhet.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....