F1

2017-ben a Hungaroring volt a legfoglalkoztatottabb európai versenypálya

2018.02.08.

Az elmúlt esztendőben a Hungaroring volt a legtöbbet használt európai versenypálya - hangsúlyozta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, hozzátéve: reméli, ez idén sem lesz másként.

"Eseménydús, szakmailag nagyon értékes szezon előtt állunk a Hungaroringen" - mondta a pálya csütörtöki idénynyitó sajtótájékoztatóján.

"A tavalyi csúcsévet negyven százalékkal túlszárnyaltuk az időarányos jegyeladással a július végi Forma-1-es futamra, amelynek nagyon jó fogadtatása van. Bízunk abban, hogy az idény kezdetével még jobban megnő az érdeklődés" - fogalmazott. Kitért arra, hogy 2500 hellyel már biztosan bővíteni kell a bronz lelátókat.

Kifejtette, hogy május 1-jén az elmúlt évekhez hasonlóan Forma-1-es versenyzők részvételével és látványos belvárosi show-val rendezik meg a Nagy Futamot. Június elején a német túraautó-bajnokság (DTM), majd a hónap közepén a kamion Európa-bajnokság futamaira kerül sor Mogyoródon, mielőtt július végén a Forma-1 versenyzői Magyarországra érkeznek.

Az idén új néven (WTCR) induló túraautó-vb magyarországi viadala április 29-én lesz. Ennek kapcsán hozzátette, mindenképp úgy szerették volna megrendezni a versenyhétvégét - melyre hamarosan kaphatóak lesznek a jegyek -, hogy azon legyen hazai résztvevő. Az elmúlt évben vb-ezüstérmes Michelisz Norbert a gyári Hyundai pilótájaként vág neki a sorozatnak. A Hondától távozott versenyző elmondta: három gyártói megkeresése is volt, s eleinte nem sejtette, hogy váltás lesz a vége, ám a szakmai érvek végül a Hyundai mellett döntöttek.

"Izgatott vagyok, hogy ebben a közegben mérettethetem meg magam" - szögezte le Michelisz, aki kiemelte, világbajnokok, brit túraautó-bajnokok is részt vesznek majd a sorozatban. Hozzáfűzte, előfordulhat, hogy saját csapata, a M1RA pilótái ellen kell versenyeznie.

Elmondta, hétfőn és kedden Barcelonában kétnapos teszten vett részt, amely alapján pozitívak a benyomásai, mert egyszerűen vezethető az autója. Az elmúlt idények WTCC-s autóihoz képest a különbségről elmondta, azok a versenygépek 1100 kilósak voltak büntetősúly nélkül, míg a WTCR autói 1285 kilósak.

"Robusztusabb és nézőbarátabb kocsik ezek, amelyekkel a kontakt szabadabban értelmezhető. A nézők szeretik a gyors autókat és a látványos ütközéseket is a túraautózásban" - mondta Michelisz.

Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke kiemelte, 2017 az egyik legsikeresebb éve volt a magyar autósportnak az elmúlt időszakban, Michelisz vb-ezüstje mellett különböző sorozatokban három Európa-bajnoki címet és négy Eb-dobogós helyezést értek el a magyar pilóták.

"Ezek az eredmények nem jöhetnének létre, ha nem nyújtana ennyi lehetőséget és nem működne ennyire együtt velünk a Hungaroring" - mutatott rá.

Címlapkép: MTI -archív

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....