elektromobilitás

2018-ban érkezik a ZF elektromos tengelyhajtása

2016.03.15.

A német ZF bejelentette, hogy 2018-ban megkezdi az általa kifejlesztett elektromos tengelyhajtás sorozatgyártását. A moduláris felépítésű összetett alkatrészt egy még meg nem nevezett európai autógyártó fogja elsőként autóiba beépíteni.

A hajtást Schweinfurtban gyártják majd, itt található a ZF új elektromobilitási kutató-, fejlesztő és termelő központjában. A ZF 2016-ban életre hívott részlege világszerte 5600 dolgozót foglalkoztat. A gyártáshoz új csarnokot is építenek, ennek előkészületei már elkezdődtek. 
A ZF eddig is gyártott különböző alkatrészeket az elektromos hajtáshoz, tengelyeket, motorokat és teljesítményszabályozó eszközöket. Most úgy döntöttek, hogy a házon belül felépített készségeket hasznosítva önálló hajtásláncot építenek. A megoldás iránt, amely mind hibridekben, mind pedig teljesen elektromos, illetve tüzelőanyag-cellás járművekben alkalmazható, nagy az érdeklődés az autógyártók részéről. 
A ZF az alkatrészt modulárisan építette fel, így többféle alkalmazása lehetséges a kompakt autóktól a kishaszon-járművekig. A csupán 113 kilogrammos egységbe a ZF egy aszinkron villanymotort épített össze egy differenciálművel ellátott kétlépcsős egysebességes váltóval, amelynek házában a hűtő és a teljesítményelektronika is helyet kapott a megfelelő szoftverrel ellátva. A motor és a váltó egy testben helyezkedik el, így egyszerű a beépítése. A rendszer 150 kW teljesítményt ad le, legnagyobb forgatónyomatéka 380 Nm, a tengelyre átvitt nyomaték 3500 Nm.  
Az állandó mágneses szinkrongépekkel ellentétben az indukciós motor nem igényel mágneses anyagokat, így olyan ritkaföldfémekre sincs szüksége mint a neodímium és a diszprózium. Emiatt egyszerűbben és olcsóbban is előállítható, továbbá hosszú távon is fenntartható, nem függ egyes régiók biztonságától, vagy a beszállítóktól.  Működése halk, percenként 13 ezret fordul, az áttételi viszony 9.6:1, ami csökkenti a homlokfogaskerék forgási sebességét. Az akusztikai és dinamikai jellemzők mellett a megoldás kisebb energiaigényű. A beépített teljesítményelektronika közvetlenül váltja át az akkumulátor egyenáramát a villanymotor számára szükséges háromfázisú váltóárammá, így a más villanymotoros hajtásoknál fellépő energiaveszteség itt elhanyagolható. 
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
A jelenlegi generációnak, amely Európa második legtöbbet eladott modellje volt 2023-ban, nincs....
2024.03.29
Egy 165 járműből álló, 7 millió font (3,27 milliárd Ft) értékű bZ4X-flottát rendelt a WeFlex, amely....
2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....