Volkswagen Golf

34 millió példánynál tart a Volkswagen Golf

2018.01.31.

A német sikermodellből csak tavaly majdnem 1 milliót gyártottak.

1974-es bemutatása óta a Volkswagen Golf minden generációja igazi sikermodellnek számított, jelenleg a hetedik generációt gyártják, ami 2012 végén mutatkozott be. 2017-ben közel egymillió darab készült a Golfból , ebben a kombik, az öt- és háromajtós ferdehátúak és az egyterűs Sportvan kivitelek vannak benne.

„A ferdehátú Golf visszaszerezte piacvezető szerepét a szegmensében Németországban és Európában is. A családból a Golf kombi könyvelhette el a legnagyobb növekedést, több mint 11 százalékkal fogyott több belőle, mint egy évvel korábban” – írta a Volkswagen.

Ez azonban sehol sincs a Golf műszaki alapjaira épülő Tiguan növekedésétől, a szabadidő-autóból ugyanis 40 százalékkal több kelt el tavaly, mint két éve, részben az újonnan bevezetett hétszemélyes Allspace kivitelnek köszönhetően. Összesen 730 ezer példányt adtak el 2017-ben a Tiguanból, a legtöbb megrendelés Németországból és Kínából érkezett. Szépen teljesített Németország kedvenc egyterűje, a Touran is, amiből több mint 150 ezer talált gazdára 2017-ben.

A Volkswagen még nem közölte az összesített eladási eredményeit 2017-re vonatkozóan, így azt sem tudni, hogy visszavette-e globális szinten az első helyet a 2017 első felét megnyerő Renault-Nissan Szövetségtől, amelybe a két márkán felül az Infiniti, a Dacia, a Mitsubishi és a Lada is beletartozik.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..