Hyundai

350 lóerős a Hyundai második TCR túraautója

2019.02.02.

Az i30 N sikerein felbuzdulva újabb TCR szabályrendszer szerint épített túraautót épített a Hyundai. Vajon eljut az európai versenyszériákig?

Egyre aktívabb a Hyundai versenyrészlege: a 2019-es WRC szezonra leszerződtették Sébastien Loeböt, míg Amerikában épp most mutattak be egy újabb TCR-specifikációjú túraautót. No, nem egy újabb i30 N-t, amivel Michelisz Norbi is versenyzik a WTCR-ben, most inkább a Veloster N-hez nyúltak hozzá a német mérnökök. A Hyundai kupéja szerencsére versenyformájában is meghagyta furcsa ajtóelosztását (bal oldalon egy, jobb oldalon kettő ajtó), ám másban nem igazán egyezik az utcai verzióval. A verseny változat jóval szélesebb, hátul masszív szárny szorítja a pályára, és 18-colos Braid felnik feszülnek alatta, amik mögött 380 mm-es, hatdugattyús fékek dolgoznak.

Ugyanaz a 2,0 literes, 350 lóerős, négyhengeres motor hajtja, mint a hatchback társát, mi több, a gyáriak szerint alkatrészeinek 85%-a megegyezik az i30 N TCR-rel. Ahogy a nemzetközi szabályzat előírja, hatfokozatú szekvenciális váltó juttatja el a hajtást az első kerekekig és állíthatóak a futóművek. Sajnos egyelőre úgy látszik, hogy csak Amerika kiváltsága lesz a Velosterből épített TCR versenyautó, hiszen csak az ottani IMSA sorozatban fog versengeni, méghozzá olyan ellenfelek ellen, mint a Audi RS3 LMS TCR, a Honda Civic Type R TCR, vagy épp a Volkswagen Golf GTI TCR.

Forrás: 
Hyundai

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....