autóipar

4,5 százalékkal bővült az Audi értékesítése az első félév során

2018.07.19.

Mintegy 164 ezer gépkocsiját adta át ügyfeleinek június folyamán az AUDI AG, értékesítése így 3,8 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának magas szintjétől. 

Az Amerikai Egyesült Államokban 0,3 százalékkal haladták meg a négykarikás márka eladásai az előző évi szintet, ezzel az Audi of America sorozatban immár kilencvenedik rekordhónapját zárhatta. Kínában a bejelentett vámcsökkentések miatt a kiszállítások nem érték el (-7,2 százalék) a 2017-es év rekordszintjét, s az Audi Európában is 1,8 százalékkal kevesebb gépkocsiját értékesítette az előző évinél. Világszerte és a teljes modellpaletta tekintetében azonban az év eleje óta 4,5 százalékkal emelkedtek a eladások, a kumulált értékesítés 949 300 darabot tesz ki.

Európában az előző évihez képest 1,8 százalékkal, nagyjából 78 750 autóra csökkent a kereslet júniusban. A régió kumulált értékesítése ezzel az év közepére mintegy 439 450 darabot tett ki, ami 4,2 százalékos visszaesést jelent. Modelloffenzívája keretében az Audi 2018 folyamán több modelljét is leváltja Európában, amelyek együttesen teljes értékesítése mintegy harmadát teszik ki. Míg az első félév során az új Audi A7 (+41,7 százalék) és A8 (+21,3 százalék) jelentős növekedést produkált, a flottavásárlók körében is népszerű A6 küszöbön álló generációváltása fékezőleg hatott (-10,2 százalék) az európai eladásokra. Az A6 Limousine piaci bevezetésére rövidesen sor kerül, a nyár végén pedig az új A6 Avant is megérkezik az európai márkakereskedőkhöz.

Németországban a júniusban kiszállított 27 603 gépkocsi 2,5 százalékos csökkenést jelent. A márka második legjelentősebb európai piacán, Nagy-Britanniában, az Audi 14 502 autóját (-4,7 százalék) értékesítette az elmúlt hónapban. Az év eddigi időszakában a brit értékesítés csupán kismértékben (-0,9 százalékkal) maradt el az előző év erős megfelelő időszakától.

A további jelentős európai piacok közül elsősorban Spanyolországban (+8,6 százalék) és Olaszországban (+6,8 százalék) sikerült növekedést elérni. Olaszország a kumulált mennyiség (+1,5 százalék) szerint is az első félév legsikeresebb európai exportpiacai közé tartozott, amit 31 505 kiszállítással (+4,1 százalék) Spanyolország követett.

Fontos lendületet adott az európai eladásoknak az Audi Q2, amely az idei első hat hónap során mintegy 45 950 eladott példányával (+7,8 százalék) az európai Audi-ügyfelek harmadik legkedveltebb modelljének bizonyult.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....