forma1

5 jóslat a Forma 1 következő szezonjára

2019.01.18.

A Formula1.com újságírója olyanra vállalkozott, amire általában nem érdemes: jósolt. Lawrence Baretto 5 meglepő, ugyanakkor mégsem a realitást nélkülöző jóslatot tett a következő szezont illetően. Nézzük hát, mire számít a veterán szakértő.

Charles Leclerc legalább 3 versenyt fog nyerni.

A fiatal pilóta tehetsége megkérdőjelezhetetlen és a tehetséghez kellő elhivatottság is társult, ami elégnek bizonyult ahhoz, hogy a világbajnok Raikönnen helyett megkapja az egyik Ferrari ülését. Persze ehhez Sebastian Vettel-nek is lesz néhány szava, de izgalmas lenne, ha a következő szezonban a német világbajnoknak nem csak Hamilton-nal, hanem csapattársával is küzdenie kellene a világbajnoki címért.



Ferrari

Ricciardo 8 év után megszerzi a Renault első dobogóját

Bátor jóslat, ha belegondolunk, hogy az utóbbi 2 évben 41 verseny alatt mindössze kétszer fordult elő, hogy a 3 nagy csapat pilótáin kívül valaki más is felállhatott a dobogóra. De a Renault bizonyítani akar, a forrásaik is adottak, a mezőny talán legjobban előző pilótájával pedig semmi sem lehetetlen.

Raikönnen lesz a "második bajnokság" első helyezettje

A 3 nagy csapaton kívül senki más nem szólhat bele a világbajnoki küzdelembe és minden bizonnyal kibérlik maguknak az első hat helyet. De a 7. hely igen komoly presztizst jelent, a finn világbajnok pedig különösebb stressz nélkül, nyugodt körülmények között megmutathatja, mit tud. Ehhez csak az kell, hogy a Sauber ne álljon meg a fejlődés útján.



Alfa Romeo Sauber F1 Team

Verstappen bele fog szólni a világbajnoki címért zajló küzdelembe

Idén igen ambivalens szezont futott a továbbra is nagyon fiatal és elképesztően tehetséges Max Verstappen. Ha jövőre sikerül végre valóban érettebben versenyeznie és mindehhez kap egy olyan autót, ami legalább alkalmanként képes felvenni a versenyt a Mercedes és a Ferrari autóival, akár meglepetést is okozhat.

Nem a Williams lesz az utolsó a konstruktőrök bajnokságában

Talán ez a legbátrabb jóslat, elnézve a legendás csapat idei teljesítményét, ráadásul egy interjúban maga Claire Williams is bevallotta, hogy egyáltalán nem biztos benne, hogy jövőre képesek lesznek előrelépni. Ugyanakkor a Williams már sokszor felállt, így most is fel fog, kérdés, hogy sikerül-e már 2019-ben?

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
A központi járási ügyészség közvetítői eljárás céljából felfüggesztette az eljárást azzal a....
2024.04.20
Az Energiaügyi Minisztérium közleménye szerint márciusban 80 százalékkal nőtt az értékesítés 2023-....
2024.04.20
A TCR World Tour egyetlen magyar versenyzője az első helyről indulhat a szombati első futamon....
2024.04.20
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a ....
2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....