lízing

6,5 százalékkal nőtt a lízingforgalom

2015.11.05.

- Az idei első három negyedévben 329 milliárd forint volt a lízingcégek által finanszírozott érték, 6,5 százalékkal több, mint a múlt év azonos időszakában - mondta Lévai Gábor, a Magyar Lízing és Finanszírozó Társaságok Szövetségének főtitkára csütörtökön Kecskeméten.

A szakmai szervezet éves konferenciáján a főtitkár ismertette, hogy a finanszírozott összegből 93 milliárd forint származott a jegybank növekedési hitelprogramjából (nhp), ami a teljes összeg 28 százaléka volt. A szövetség tagvállalatai által lízinggel finanszírozott eszközök bruttó értéke az év első kilenc hónapjában elérte a 457,9 milliárd forintot, ami 7 százalékkal több az egy évvel korábbinál.


Az új szerződések száma az első három negyedévben 6,2 százalékkal nőtt, s elérte 55 800-at. A személyautók, kisteherjárművek és a motorkerékpárok részesedése a 329 milliárd forintból 98 milliárd forintot tett ki, 18 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. A flották adták a finanszírozott összeg 21,2 százalékát, a teherautók és buszok részesedése 86 milliárd forint volt, ami 5 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

A termelőeszközök részesedése 2 százalékkal, 173 milliárd forintra csökkent. A szakma arra számít, hogy a közeljövőben a kkv-k eszközfinanszírozása és az agrárium eszközeinek a finanszírozása bővül jelentősebben.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..