autólopás

Ablakon bemászva vitték el az autó kulcsát

2019.12.26.

Egy fiatalkorú és egy 20 éves férfi ellen folytatott eljárás vizsgálati szakaszát zárták le a rétsági rendőrök - írja a police.hu.

A Rétsági Rendőrkapitányság két rendbeli jármű önkényes elvétele bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 17 éves, valamint egy rendbeli jármű önkényes elvétele bűntett megalapozott gyanúja miatt egy 20 éves romhányi lakos ellen.

A nyomozás adatai alapján a fiatalkorú 2019. szeptember 28-án délelőtt a nyitott ablakon át bemászott egy romhányi családi házba és magához vette az ott lakó tulajdonát képező gépkocsi indítókulcsát. Ezután a fiú az udvaron álló járművet beindította, majd azzal Romhány belterületén autózott. Két nappal később ugyanezzel a gépkocsival – a tulajdonos tudta és beleegyezése nélkül – Érsekvadkertre közlekedett. A fiú a járművel mindkét esetben visszaállt eredeti parkoló helyére.

A fiatalkorú megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy 2019. október 3-án az esti órákban a 20 éves társával az egyik romhányi családi ház elől eltoltak egy személygépkocsit. A település végén lévő földúton a 20 éves férfi a járművet megkísérelte beindítani, miközben a gyújtáskapcsolót, az ablaktörlő kapcsolóját és a kormány alsó burkolatát megrongálta. 

A rétsági rendőrök a fiatalkorú és társa ellen folytatott eljárás vizsgálati szakaszában a szükséges nyomozati cselekményeket elvégezték és az ügy iratait az illetékes ügyészségnek továbbították.     

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....