autósport

Africa Race - Szalayék a 12. helyen zárták a második szakaszt

2017.01.04.

- A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 12. idővel teljesítette a klasszikus Dakar-útvonalon haladó Afrika Race nemzetközi terepraliverseny keddi, második szakaszát, s az összetettben is ebből a pozícióból folytathatja a viadalt.

Az Opel Dakar Team keddi tájékoztatása szerint nehéz etapon van túl a mezőny, melyen a versenyzők dolgát nehezítette, hogy az itiner nem minden esetben volt pontos, így a magyar duó is eltévedt egyszer. - Két kilométert tévedtünk ezen a napon, s onnan jöttünk rá, hogy rossz irányba megyünk, hogy többen is jöttek szembe. Ugyanott tévesztettek, ahol mi, csak ők előttünk voltak, így ők több időt buktak - mondta Bunkoczi.


A Domaine Mulajból Tagunitba tartó szakaszon a 369,94 kilométeres gyorsaságin az orosz Vlagyimir Vasziljev volt a leggyorsabb, Szalayékat 1:01:19 órával megelőzve. A kamionosoknál a szinte Vasziljevvel azonos időt produkált, szintén orosz Andrej Karginov volt a leggyorsabb. A magyarok közül a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió az ötödik, a Darázsi Zsolt, Szalai Norbert kettős a hatodik pozícióban zárta a napot.

Eredmények, 2. szakasz: Domaine Mulaj-Tagunit (össztáv: 393,10 km, ebből szelektív szakasz: 369,94 km): autósok: 1. Vlagyimir Vasziljev, Konsztantyin Zsilcov (orosz, Mini) 3:48:25 óra ...12. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 1:01:19 óra hátrány Az összetett állása: 1. Vasziljev 4:48:34 óra ...12. Szalay 1:10:04 óra hátrány.


Kamionosok:
1. Andrej Karginov, Andrej mokejev, Dmitrij Nyikityin (orosz, Kamaz) 4:08:30 óra ...5. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 1:04:03 óra hátrány ...6. Darázsi Zsolt, Szalai Norbert (magyar, MAN) 3:11:46 ó h. Az összetett állása: 1. Karginov 5:14:47 ...5. Kovács Miklós 1:13:12 ó h. 6. Darázsi 3:38:13 ó h.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....