autósport

Africa Race: végre kiautózták magukat Szalayék!

2017.01.06.

Az első száz kilométeren az előtte induló alaposan próbára tette Szalay Balázs idegrendszerét (egyszerűen képtelenség volt megelőzni, így kénytelen volt a porában autózni), utóbb azonban a magyar versenyző ráállt a gázra, így Bunkoczi Lászlóval végre úgy érezhették a célban, hogy kiautózták magukat. Az Opel Dakar Team párosa a szakaszon a kilencedik helyen végzett, az összetettben pedig a 12. pozícióból várja a folytatást.


- Szeretjük az olyan napokat, amikor a táborból rajtolunk, és oda is érkezünk meg, mert a hosszú összekötő szakaszok fárasztóak, és nincs semmi hasznuk – mondta Szalay Balázs. – Így azután nagyon örültünk, hogy ma a táborból rajtoltunk és ott is értünk célba. Azt mondták, a mai lesz a legszebb pálya, de ha így is volt, mi ebből az első száz kilométeren nem sokat tapasztaltunk, mert az előttünk induló francia Optimus porában közlekedtünk. Egyszer-kétszer elkáromkodtam magam, mert nem láttam, és mert emiatt nem tudtunk haladni, de aztán beláttam, ez a szakasz itt most a türelemről kell szóljon, mert ha nem, kárt teszünk a Mokkában. Azután a francia az egyik kiszárad folyómeder-átkelésnél – amiből volt vagy kétszáz ezen a napon – hibázott, és miután elmentünk mellette, végre ráállhattam a gázra. A célban ennek köszönhetően úgy érezhettem, hogy végre kiautóztam magam.


Bunkoczi László is elégedettnek tűnt, s azt még hozzátette, habár a szakasz nem volt különösebben navigáció-igényes, végig nagyon kellett figyelni, mert oltári nagyot lehetett volna esni a pálya bizonyos részein. Volt, akinek sikerült is...

- Mindenfelé nyomokat láttunk magunk előtt, nagyon könnyű volt eltéveszteni az irányt. Akadt egy elhanyagolható hibánk, ami plusz száz méterünkbe került, de csak azért, mert ugyanitt tavaly sem találtuk meg a balra vezető utat a kirakás után, és amikor túlmentünk rajta, visszafelé jövet már tudtam, mire kell figyelni – tette hozzá Bunkoczi.


A Darázsi Zsolt, Szalai Norbert (MAN) kettős szerda éjszaka közúton elérte a tábort, ám mivel olyan mennyiségű laprugót, amennyi eltört a versenykamionjában, senkitől sem tudott kölcsönkérni, vagy vásárolni, esélye sem volt, hogy reggel elrajtoljon. Pontosabban…

 -Elrajtoltunk, és a célhoz is elmentünk, de csak azért, hogy kettővel kevesebb GPS-pont kihagyása miatt kapjunk büntetést. A valódi versenyzéssel ugyanis azt kockáztattuk volna, hogy kiszakad a komplett hátsó híd a kamionból, amit nyilván nem akartunk. Az egyik közepesen nagy városban azután meglepő módon találtunk egy szakszervizt, ahol hegyekben álltak a laprugók, ráadásul fillérekért, úgyhogy rögtön vettünk nyolcat. A táborban rendbe hozzuk a kamiont, és pénteken folytatjuk a versenyt – mondta Darázsi.


A Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió negyedikként ért célba a szakaszon, az összetettben pedig továbbra is ötödik. - Nagyon oda kellett figyelni, mert ha csak egy pillanatra is rossz felé nézett az ember, már jöttek a kövek. Majdnem végig egyedül autóztunk a szakaszon, csak az utolsó száz kilométeren értük utol a mezőnyt. Elfáradtunk – mondta Kovács Miklós.

AFRICA RACE 2017

4. szakasz, Assza–Remz el Kebir (össztáv: 409.22 km, ebbõl szelektív szakasz: 409.22 km). Autósok: 1. Thierry Magnaldi, Francois Borsotto (francia, Ford Buggy) 3:56:37, 2. Vasziljev, Zsilcov (orosz, Mini) 4:16 perc hátrány, 3. Cserednyikov, Ciro (ukrán, Ford Buggy) 15:57 p h., ...9. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 27:21 p h. Kamionosok: 1. Szergej Kuprijanov, Alekszandr Kuprijanov, Anatolij Tanyin (orosz, Kamaz) 4:25:55, 2. Karginov, Mokejev, Nyikitin (orosz, Kamaz) 7:35 p h., 3. Valtr, Pliny, Skrobanek (cseh, Tatra) 9:22 p h., 4. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 30:21 p h., ... Darázsi Zsolt, Szalai Norbert (magyar, MAN) nem ért célba. Motorosok: 1. Teddy Gev Sella (izraeli, KTM) 4:34:53, 2. Ceci (olasz, Honda) 13:17 p h., 3. Gabari (marokkói, KTM) 25:48 p h.

Az állás. Autósok: 1. Vlagyimir Vaszi ljev 13: 06:57, 2. Magnaldi 27:25 p h., 3. Thomasse, Larroque (francia, Optimus) 1:03:13 p h., ...12. Szalay Balázs 1:22:16 ó h. Kamionosok: 1. Andrej Karginov 14:16:34, 2. Valtr 1:20:41 ó h., 3. Tomecek 1:37:45 ó h., ...5. Kovács Miklós 2:56:56 ó h. Motorosok: 1. Teddy Gev Sella 15:28:03, 2. Ceci (olasz, Honda) 1:04:22 ó h., 3. Ullevalseter 1:35:41 ó h.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....