gyorsvasút

Afrika első nagysebességű vasútját adták át Marokkóban

2018.11.18.

Afrika első nagysebességű vasútját adták át csütörtökön Marokkóban, az avatáson Emmanuel Macron francia elnök és VI. Mohamed marokkói király is részt vett.

Az LGV nevű gyorsvasút az ország gazdasági fellegvárait köti össze, a Marokkó nyugati partjánál fekvő Tanger és Casablanca városok közti 350 kilométeres utat 2 óra 10 perc alatt teszi meg, kevesebb mint a felére csökkentve a korábbi 4 óra 45 perces időtartamot. A Franciaországtól vásárolt szerelvények egyelőre csak a Tangertől Rabatig terjedő szakaszon, 180 kilométeren tudják kihasználni 320 kilométer/órás csúcssebességüket, attól délre 160 kilométeres maximális sebességgel haladnak.

Marokkó 12 szerelvényt rendelt az Alstomtól. A francia elnök és a marokkói király fel is avatta a vonatot, miután jegyet kaptak a marokkói vasúttársaság főigazgatójától. Nyolcvan perc alatt tették meg az utat Tangerból a marokkói fővárosba, Rabatba, amely - északról dél felé haladva - Tanger és Casablanca között helyezkedik el. A kétmilliárd dolláros projektet 2011 szeptemberében VI. Mohamed király és az akkori francia elnök, Nicolas Sarkozy indította el.

A beruházás 51 százalékát Franciaország finanszírozta, Marokkó 28 százalékát, a fennmaradó 21 százalékot pedig Szaúd-Arábia, Kuvait és az Egyesült Arab Emírségek állta. Az első vasútvonalat a király Al Boráknak nevezte el. Az arab mitológia szerint Al Borák egy mitikus szárnyas lény, az ő hátán szállt fel Mohamed próféta a mennybe. A marokkói nagysebességű vasút működésének első három évében hatmillió utasra számítanak.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....