beruházás

Agycentrum

2019.04.12.

Mesterséges Intelligencia Fejlesztő Központot nyitott Budapesten a Continental AG. A jövőben csak nem száz szakembert foglalkoztató részleg mérföldkövet jelent az önvezető technológiák fejlesztésében.

A Continental AG még 2018-ban jelentette be a Mesterséges Intelligencia Központ megnyitását. Néhány hónap múlva  - májusban - pedig el is indulhatott a munka. A hivatalos megnyitón a tervezett 100 fős szakemberi gárdából már ötven MI-specialista, data-manager, speciális mérnök és alkalmazásfejlesztő dolgozik a cég új részlegénél.

A német vállalat a jól működő infrastruktúra, autóipari környezet és nem utolsó sorban az elérhető mesterséges intelligenciával foglalkozó szakemberi háttér miatt tette le a voksát Budapest mellett – mondta Jens Brüning a központ vezetője.

Jens Brüning a központ vezetője

A mesterséges intelligencia kulcsfontosságú kérdés az önvezető autók fejlesztésének kapcsán, mivel ma a közúti közlekedés a legbonyolultabb terület. Ugyanis a lehetséges variációk, szituációk száma szinte végtelen, ezért fontos, hogy az alkalmazott technológiák a lehető legpontosabb módon tudjanak működni. Miként válhat valóra az, hogy a jármű ne csak az adott helyzetben hozzon jó döntéseket, hanem akár előre is lásson bizonyos szituációkban. A megnyitóval egybekötött mini workshop-on részben ráláthattunk erre a legújabb gyalogosfelismerő technológiára is.

Míg a jelenlegi rendszerek csak behatárolják, hogy hol van a gyalogos, addig a következő generációs technológia mesterséges intelligencián alapuló tanulási módszereket használnak. Ezáltal sokkal több információt képesek átadni: például beazonosítani az emberi test különféle részeit (kezeket, könyököt vagy vállat), ami alapján egy algoritmus előre jelzi az észlelt személy testtartását és várható mozdulatait. Ebből következtetéseket tud levonni a mozgásuk és figyelmük irányáról, ezáltal is növelve a biztonság szintjét. Ez a demonstráció csak egy volt a megnyitó öt állomásból álló technológia forgószínpadából. A bemutatók során képet kaphattunk egy-egy fejlesztés különböző fázisairól, Nagyon leegyszerűsítve arról, hogyan jut el egy ötlet az vagy annak egy darabja a kidolgozás fázisáig. Nem beszélve a szoftver és hardver igényről, mely elengedhetetlen része és nem utolsó sorban igénye is a gyors kommunikációnak.

Ebben a felépített high-tech környezetben a megnyitó szalagátvágása sem volt hagyományos. A meghívott vendégek tenyérazonosítással szentesítették a Mesterséges Intelligencia Központ hivatalos elindulásának aktusát. Az utolsó „kézrátétel” Palkovics László innovációs és technológiai miniszteré volt, aki hozzászólásában hangsúlyozta: abban, hogy a vállalat Budapestre hozta ezt az unikális fejlesztő központot, szerepe volt a Continental és a magyar kormány között felépült bizalomnak.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter

A járműipar - az általa teremtett munkahelyek valamint a k+f+i-tevékenység (kutatás-fejlesztés-innováció) miatt - kiemelt jelentőségű iparág Magyarország számára, a kormány minden támogatást megad ahhoz, hogy minél több fejlesztést idehozzanak - tette hozzá.

Kitért arra is, az autóipar számára nagy kihívás, hogy a számítógépeket nemcsak egyszerű szabályokra kell megtanítani, hanem a közlekedésben fel kell ismerniük az emberi szándékokat is. Sok területen alkalmaznak mesterséges intelligenciát (MI), de az autóipari a legbonyolultabb a közlekedési környezet miatt, az ott kidolgozott megoldások átkerülnek a repülő- és űriparba, vagy a kutatásokban olyan területekre, mint a matematika valamint fizika.

A magyar állam az 5,5 milliárd forintos beruházáshoz a 1,37 milliárd forint támogatást biztosított.

 

Az oldal fő támogatója

 

2019.09.23
Magyarország területén szeptember 20-án 0 órától 22-én 24 óráig a rendőrök 130 személyi sérüléses....
2019.09.22
Két társával álmodta meg a „magyar vízi Teslát” Rádi Péter. Ő koordinálta azt a csapatot, amely öt....
2019.09.22
Ömer Cam Törökországból küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra....
2019.09.22
Minimalista, mégis a legapróbb részletekig átgondolt és kidolgozott tanulmányautót készített a....
2019.09.22
Sebastian Vettel, a Ferrari négyszeres világbajnok német versenyzője nyerte vasárnap a Forma-1-es....
2019.09.22
KLEMENT kétkerekű-koncepciójával a ŠKODA  a friedrichshafeni (Németország) EUROBIKE nemzetközi....
2019.09.22
E heti rajzunk készítője T-boy. Rajzának címe: Evolúció.  ..
2019.09.22
Kínában az elektromos töltőállomások száma 1 millió fölé emelkedett. Hivatalos kínai adatok szerint....
2019.09.22
Az őszi hónapokban sok baleset azért történik, mert megváltozott az időjárás, mostohábbak a....
2019.09.22
Kisláng külterületén haladt autójával az a 29 éves férfi, aki egy kanyarhoz érve áttért a szemközti....