Forma 1

Akadozik a Ferrari-gépezet a Forma-1-ben

2017.11.02.

A Ferrari könnyen válságba kerül egy-egy rossz eredmény, vagy váratlan kisiklás után, a gödörből pedig csak nehezen tud kimászni – jelentette ki a csapat korábbi mérnöke, Toni Cuquerella miközben a vörösök és Sebastian Vettel 2017-es szezonját elemezte.

Az olaszok meglepően erősen kezdték az évet, miután a felkészülési időszak alatt sikerült jelentősen csökkenteniük lemaradásukat a Mercedesszel szemben, és a címvédő istálló kezdeti nehézségeiből is profitálni tudtak. Később a nagy ellenfél összekapta magát és visszatért az erősorrend élére, a Ferrari azonban így is életben tudta tartani a bajnoki reményeket.



Egészen az „ázsiai túra” és az őket sújtó pechsorozat kezdetéig: Szingapúrtól kezdődően mintha minden összeesküdött volna ellenük, egy rajtbalesetnek és néhány műszaki hibának köszönhetően ugyanis behozhatatlan hátrányba kerültek. Szezonjuk elemzése közben a korábbi mérnök – ma már a spanyol televízió egyik F1-es szakértőjeként dolgozó – Toni Cuquerella elhintette, ezek az epizódok is azt bizonyítják, hogy az olaszoknál könnyen kialakul egy-egy kisebb válság.

És ezeket nem tudják azonnal megoldani. „A Ferrari sokkal versenyképesebb volt, mint az előző években” – szögezte le legutóbbi cikkében, ami az El Paísban jelent meg. „Jó szezont tudhatnak maguk mögött, amivel elégedettnek kell lenniük, de mint mindig, két rossz futam most is egy krízis kezdetét jelentette náluk. A Mercedes pedig komoly előnyre tett szert ennek köszönhetően.”



Cuquerella szerint a vörösök egyik legkomolyabb feladata most ennek a krízisnek a megoldása, és egy versenyképes csomag készítése 2018-ra. „A Ferrari azonban küszködni szokott a válságokból való kilábalással. Eközben mások, talán a Red Bull és a McLaren is felérhet egy jobb szintre a következő szezonban” – utalt arra, hogy korábbi csapatának hátra is kell tekintenie.

Végül elhintette, négy évnyi dominancia után 2018-ban talán véget érhet a Mercedes sikersorozata, hiszen egyre több kihívó lohol a nyomukban. „Az idei évben a leggyorsabb csapat és a leggyorsabb versenyző nyert, a múlt tendenciái azonban azt mutatják, hogy ennek a sorozatnak nem kell mindenképp folytatódnia. A következő cím egy olyan csapaté lehet, aminek az autója nem mindig a legjobb a pályán” – vetítette előre.

(m4sport)

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....