Jaguar F-Type

Álcázva tesztelik az új Jaguar F-Type-ot

2019.07.07.

Hiába távol a leleplezés, már a Nordschleife aszfaltcsíkján tesztelik a Jaguar F-Type sportautó következő generációját. Rögtön két kasztniváltozatban köröztek vele a versenypályán.

Nyílt titok, hogy a Jaguar-Land Rover csoport fejlesztői központot üzemeltet a Nordschleife mellett, így viszonylag gyakran bukkannak fel tesztautóik Európa leghíresebb, és legnehezebb versenypályájáján vagy annak környékén. Most éppen a Jaguar F-Type sportautó következő generációját kapták lencsevégre, mind kupé, mind kabrió változatban. Persze egyelőre mind a két fejlesztői autó álcázva körözött a versenypályán, de az már most látszik, hogy egy modernebb, és jóval morcosabb autóval készülnek a britek.

Lejjebb kerültek a fényszórók, és az I-Pace-hez hasonló nagy hűtőrács erősíti az autó orrát. Hátrébb haladva már felismerhetőek az előd vonalai, noha egy álcázott autónál még semmiben sem lehetünk biztosak. Míg az egyik álcázott tesztautón négy, addig a másikon egyetlen középre vezetett kipufogóvég van. Egy biztos: a hanghatások alapján egyik sem teljesen elektromos. Legalábbis egyelőre. Az új F-Type generáció már jövőre bemutatkozhat, noha piaci bevezetése csak 2021-re várható.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....