alfa romeo

Alfa Romeo Stelvio menetpróba a Mátrában

2017.07.06.

A hazai márkakereskedésekbe is megérkezett az olasz márka több mint száz éves fennállásának első szabadidő-autója, a Stelvio. A legfelkapottabb szegmens új kihívója a sportos szedánok teljesítményét és vezetési élményét, valamint a SUV-ok praktikumát ígéri, ízig-vérig talján csomagolásban. A jelenleg elérhető 2,2 literes dízelekkel és a 280 lovas, kétliteres benzinessel is figyelemre méltó alternatívát kínál az újdonság, a vágyak tárgyát azonban az 510 lóerős, V6-os csúcsmodell jelenti majd user oldalon, a konkurencia számára pedig a komoly kihívást.

Szöveg: Horváth Miklós, Fotó: Vezda László, FCA Magyarország

Kifejezetten katonai célokra készült 1952-54 között a márka első terepjárója, a Matta becenévre hallgató 1900 M. Az alig két éves gyártásból csupán 2007 darab látott napvilágot, ugyanis a hadsereg a Mattát az egyszerűbb felépítésű Fiat Campagnolára cserélte. Ezután közel 50 évig, a 2003-as Kamal koncepció megjelenéséig semmi jelét nem mutatta a márka, hogy összkerekes szabadidő-autóval bővítené portfólióját, azonban az utóbbi évek SUV-inváziója kellő biztatást adott az olaszoknak, hogy új frontot nyitva hozzák ismét lendületbe a márkát.

Az Alfa Romeo 1900 M motorja egy soros, négyhengeres 1,9 literes egység volt, 65 lóerős teljesítménnyel - képre kattintva galéria nyílik

A Stelvio műszaki alapjait és a limuzinos formanyelvet a nemrég megjelent Giuliától vették át, éppen ezért nem meglepő, hogy a két új modell gyártási helye is azonos. A Frosinone tartománybéli Cassinoban összeszerelt SUV minden részletében visszaköszönnek a 3-as BMW-nek hadat üzenő Giulia stílusjegyei. A zömök, sportos forma alaktényezője 0,32-es, a két rendszámtábla közötti szoborszerű vonalak és fény-árnyék játék pedig összetéveszthetetlen karaktert kölcsönöz a Stelvionak. A beltér helykínálata a kompakt SUV átlagot hozza, a nagy eltérést a vezetőt körülölelő kabin enteriőr jelenti. A Giuliából ismert infotainment központi kijelzője 6,5 vagy 8,8 hüvelykes lehet, a kormány mögötti szintén folyadékkristályos műszeregység pedig 7 colos képátlójú. A menü könnyen átlátható és a kezelhetősége sem hagyott kívánnivalót maga után, hiszen utóbbi a kormányról, előbbi pedig a német modelleknél megszokott tárcsás vezérlővel kontrollálható.

A Stelvio külső paraméterei: H/Sz/M (mm): 4687/1903/1666, a tengelytáv 2818 mm-es, és összkerékhajtással is csak 1604 kg-ot nyom a mérlegelésnél a 180 lóerős dízel motorral szerelt verzió.

Az összeszerelési minőségre nincs panasz, mint ahogy az ergonómiára sem, meggyőző módon találták meg az egyensúlyt a sportos, kényelmes és praktikus megoldások között nem kioltva, vagy csorbát ejtve egyikkel a másikon. Az Alfák klasszikus és már-már hagyományszerű külső vonzereje nem ér véget az ajtók kinyitásával, sőt! Az autóban töltött idő alatt mindvégig érezhető volt, hogy az olaszok tudják, mitől döglik a légy: a külső az, ami megfog, a belbecs pedig megtart. Merthogy a lényeg a lemezek alatt van. A csakis összkerékhajtással és 8 fokozatú (ZF) automata váltóval rendelhető modell 50-50 százalékos súlyeloszlással járul hozzá a vezetési élményhez. Karbonból készült a kardántengely, a futómű alkatrészek 80 százaléka alumínium, mint ahogy a motorháztető és az ajtók borítása is. Az úttartásról és a precíz kormányzásról a legújabb generációs dupla keresztlengőkaros AlfaLink futómű gondoskodik, melynek kuriózuma a virtuális kormányzási tengely és a meglepően közvetlen áttételezésű kormánymű.

Az osztályelső a kormányáttételnek (12.0 vs BMW X3 – 17.4) és a lineáris kormányzásnak köszönhetően később jelentkezik a kormányzási nyomaték csökkenése, valamint 11,75 méteres fordulási körátmérőjével is lepipálja a vetélytársakat. A csomagtér 525/1600 literes

Mielőtt a „Coure Sportivo” részleteire térnénk, érdemes a fedélzeti ellátmányról is szót ejteni, ugyanis ebben a részletében nincs forradalmi újítása a Stelvionak, úgy mint ahogy ezt német, brit, svéd vagy japán konkurensek legutóbbi kategóriatársainál láthattuk. Az olaszok a kategóriában elvárt sofőrsegédekkel látták el az újdonságot, van frontális ütközésmegelőző és vészfékrendszer, gyalogosfelismerő, sávelhagyásra figyelmeztető, holttér figyelő és GPS jel nélküli navigálás is, de ezek egyike sem párosul olyan funkciókkal (pl. sávban tartó beavatkozás a kormányzásnál) melyekről azt mondhatnánk, hogy már az önvezetés előszobájában vagyunk. A Stelvio mozgása SUV mivolta ellenére is könnyed, forszírozott tempónál is az úton marad, a kabin egy masszív, biztonságérzetet adó stílusos tér mindenféle útviszonyok között.

A Stelvio nevet az olaszországi Stelvio-hágóról kapta az Alfa SUV-ja. A hágót átszelő út 20 km hosszan kanyarog, és több mint 75 hajtűkanyaron keresztül vezet az átkelő 2758 méteres csúcspontjához. Ugyan ezzel a típusnévvel a Moto Guzzi is dobott már piacra kétkerekűt 2007-ben

Az első tengely mögé hosszirányban elhelyezett motorok mindegyike 100 százalékban könnyűfémből készült. Hazánkban vélhetően a kétféle teljesítményszintű 2,2 literes dízelek lesznek a slágerek. A gyengébb gázolajos 180 lóerőt és 450 Nm-es nyomatékot ígér, 450 ezer forintos többletért azonban 210 lóerős, 470 Nm-es teljesítménnyel operálhat a pilóta. A jelenleg egyetlen benzines motor a listán a sornégyes 280 lovas, 400 Nm-es, melyet vallatóra is fogtunk a bemutató során. A DNA kapcsolót neutral állásban tartva 2000-es fordulatszám környékén kezd intenzív gyorsításba a (jelenleg) legerősebb aggregát, ha azonban 3000 fölé kúszik a balodali mutató, Alfához méltó hangot is kicsalhatunk a motorból. Erre azonban csakis extrém körülmények között kerülhet sor, ugyanis a nyomatékcsúcs 2250-es motorfordulatnál jelentkezik, és a ZF-váltó hangolása ideális körülmények között nem pörgeti e fölé a motort.

A futóműnél és a fékeknél érezhető leginkább a sportos vonal, előbbi inkább feszes, utóbbi pedig nem fárad el egykönnyen, hiszen a később érkező 510 lovas verzió esetében esélyes, hogy pályaautózásra is sor kerülhet előbb-utóbb. A Stelvio alapfeszereltsége a Q4 összkerékhajtási rendszer, mely tapadásvesztés esetén akár a nyomaték 60 százalékát is az első kerekekre küldheti. Ezt a tesztnapon nem volt alkalmunk kipróbálni, de minden bizonnyal a leendő tulajdonosok többsége sem fogja sűrűn járatlan utakra vinni a cassinói gyár üdvöskéjét.  A Stelvio belépő szintű modelljének ellátmánya kétzónás klímát, 16 colos kerékgarnitúrát, ködfényszórót, start/stop rendszert, bőrkormányt, DNA kapcsolót, 3,5”-os kormány mögötti színes TFT kijelzőt és 6,5”-os Alfa Connect infotainment kijelzőt tartalmaz. A mechanikus önzáró differenciálmű, a tökéletes tömegeloszlás meg a Q4-es hajtáslánc és ZF-váltó mellett  a biztonsági arzenál is a mai trendet követi.

A First Edition bőrüléseket, 20”-os felnigarnitúrát, valódi fabetéteket, 9 hangszórós, 400 W-os audió csomagot, valamint 8,8 hüvelykes központi kijelzőt és 5 év/100 000 km-es Easy Care karbantartás csomagot kínál többek között

A Stelvio alapfelszerelésként kínálja az olyan biztonsági rendszereket, mint az integrált fékrendszer (IBS), a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer (LDW), vagy a ráfutásra figyelmeztető rendszer (FWC) autonóm vészfékezéssel és gyalogosfelismeréssel. A Stelvio ezen variánsát tempomat, első és hátsó parkolóradar, motoros mozgatású csomagtérfedél, valamint szürkület- és esőérzékelő teszi teljessé. A 180 lóerős dízel változat 13,2 milliós áron érhető el, a legerősebb 280 lovas benzines listaára pedig alulról karcolja a 14, 1 milliót.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....