járműtörténelem

Amerikai história: a Jeep története - polgárosodás (2.)

2017.05.21.

A Jeep história előző részében a márka családfáját taglaltuk, amiből tisztán látszott, hogy mindig jól keverték a lapokat, hiszen sosem maradtak társ nélkül. Fekete humorral élve a háború sötét korszakából sikertörténetet építő márka mára soha ki nem haló branddé nőtte kiamagát, aki a polgári modellplettáját is szorgalmasan fejleszette

Már 1944-ben megjelent a civil változat CJ-1 néven, ez 1987-ig egészen a 10. generáción volt túl, viszont ettől kezdve már Wrangler néven vásárolhattuk meg a háborús hős közvetlen leszármazottait.

CJ-1

2007-óta van piacon a Wrangler harmadik generációja, ami több mint hatvan év után, először kapható ötajtós változatban is (Unlimited). De nem álltak meg ennyinél a fejlesztők, ki akarták aknázni a világégés marketingjét, ezért már 1946-ban piacra dobtak egy hosszabb, de azonos tengelytávú Station wagon változatot, amely teljesen zárt, háromajtós kombi felépítményt kapott.

Station wagon

A sziporkázás még nem ért véget, mindenki mást jóval megelőzve kihoztak egy kicsit leültetett, vászontetős, látványosabb kasznis sportváltozatot Jeepster néven. A családi kombi változat is sajnos jóval megelőzte a korát, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért 1951-ben eltűnt a süllyesztőben. De a mérnökök nem adták fel, egy kis fejvakargatás után hozattak egy óriáspumpát, lekötötték a drága összkerékhajtást, és máris kész volt az 1955-ös DJ modell a kombinál magasabb és szélesebb, de hasonlóan dobozszerű karosszériával, valamint hátsókerék-hajtással. Korának egyik legnépszerűbb kisárusszállítója lett, a legnagyobb állandó megrendelő után egyszerűen csak Postás-Jeepnek hívták.

Jeep DJ

Egészen 1984-ig gyártották, hat generációban, mikor a francia tulaj nem túl okosan kivette a programból. Renault-kat kezdtek ugyanis amerikai márkanevek alatt forgalmazni, ezért a terepjárókon kívül semmi nem maradhatott - nem akarták növelni a belső konkurenciát.
De a fejlesztő mérnökök nem adták fel, hogy egy egész családnak kényelmes terepjárót készítsenek, szerették volna továbbra is diktálni a piacot, nem követni. Rájöttek, hogy ehhez teljesen új alapokra kell megtervezni a „luxusterepest”. Kemény tízévnyi munka után 1963-ban megérkezett a Jeep Wagoneer, tíz évvel megelőzve a Range Rovert, és vagy negyed évszázaddal a korát. Még ebben az évben kijött a pick-up változat is, a „szerény” Gladiator néven.

Jeep Wagoneer 1963

Következett huszonöt évvel a Jeep megszületése után a következő hadügyminisztériumi pályázat, amit meg is nyertek a Gladiator alapjaira épített M-715-össel, ő uralkodott, amíg a Hummer meg nem fosztotta trónjától. A harci gladiátorok sorozatgyártása 1967-ben kezdődött meg.
A hetvenes évek beköszöntével nagy riadalom söpört végig a Jeep főhadiszállásán, hiszen valamiben megelőzték őket a többiek: Ekkor söpört végig Amerikán a sportos szabadidőautók első hulláma, csak akkor még vérbeli terepes alapokon. Mire felébredtek a Willysnél, már parádéztak az International Scoutok és a Ford Broncók az (úttalan) utakon. 1971-re Wagoneer alapokra már készen állt a Jeepster Commando, amely ráadásul a szakma elismerését is kivívta.

Jeepster Commando

1974-ben érkeztek az első Cherokee-k, amik a Wagoneerek enyhén módosított változatai voltak. 1984-ben pedig újabb térugrás következett, az idők hívó szavára megjelentek az óriási Grand Wagoneerek. 1980-ban eltűnt a Wagoneer név, már csak a Cherokee változatok maradnak, 81-ben a Grand Wagoneer következő generációja is átkeresztelkedett Grand Cherokee-vá. „Kis” pick-up is érkezik a kínálatba, hét évig gyártották 1986-tól a rövidebb és kétajtós Cherokee (84-es generációjának) platós változatát.

A Grand Wagoneer később új keresztlevelet kapott

Az új évezred ismét pezsgést hozott a márka életében, 2006-ban jött a Grand Cherokee alapokra épített termetes Commander, a „nagycsirke” sportos formájával ellentétben szögletes, bástyaszerű karosszériával, és természetesen még kényeztetőbb belsővel. 2007 a két Dodge-mutáns éve, a crossover divathullámot meglovagolva jött Caliber alapokon a személyautósabb Compass és a terepjárósabb Patriot.

Jeep Patriot 2017

A márka jövője biztosítottnak tűník, hiszen ő a legfinomabb falat a Chrysler tortájában, sokan külön is megvették volna. Megint felmerült a Renault neve is, de aztán a Fiat lett a befutó: marad mindenütt minden típus, sőt, nagyarányú fejlesztések következtek be. Az olasz márka bábáskodása mellett a márka teljesen megújult, a tradíciók megmaradtak, így az ikonikus jelleg továbbra is szerves része a mai magyar autóiparnak, aminek törénetét ennek fényében csak abba hagyni lehet. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.16
A hétfő esti vihar villámai két repülőgépet is telibe találtak, az osztrák Austrian Airlines....
2024.04.16
Az új lifestyle-termékek formanyelve az új MINI Cooper stílusjegyeit idézi. A kollekció a ruházati....
2024.04.16
Sokan nagyon igényesek autójukkal, de magukkal már nem annyira. Elgondolkozva tükörbe nézhetünk, és....
2024.04.16
A BMW Group a „FUTURE OF JOY” fantázianévre keresztelt kiállítással képviselteti magát a Milánóban....
2024.04.16
Körözött autót foglaltak le Bátaszéken – jelentette a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság. ..
2024.04.16
Elszállították hétfőn az 1000-es sorozatú, 1061-es pályaszámú és az UV3 típusú, 3414 pályaszámú....
2024.04.16
A német autóipar szakmai képviseleti szervezete, a VDA ellenzi a kínai elektromos autókra kivetni....
2024.04.16
Az időjárás-előrejelzésektől kezdve a forgalomtervezésen át a tőzsdéig az emberek mindig előre....
2024.04.16
Elődje sikerét megismételve nem egyszerűen maximális ötcsillagos teljesítményt nyújtott a vadonatúj....
2024.04.16
A BMW Group az év első negyedévében világszerte összesen 594 671 darab új autót értékesített. A....