Mercedes-AMG

AMG: az új SL Roadster jóval sportosabb lesz

2019.05.02.

Fontos infók derültek ki a Mercedes-Benz SL következő generációjáról, amit már az AMG részleg fog átgyúrni, hogy a GT szintjére hozzák a kényelem megtartása mellett. A keménytetőt dobják, érkezik a szövet.

Noha azt gondolhatnánk, hogy leáldozóban van a jelenlegi Mercedes-Benz SL generációnak, szerencsére nem jut az SLC sorsára, aminek gyártását hosszú idő után leállítják. A német gyáróriás inkább úgy gondolta, hogy felkarolja a roadstert és az AMG részleg kezeibe adja, hogy „jóval sportosabbá tegyék”. Erről Tobias Mörs, a Mercedes-AMG vezérigazgatója beszélt az Autocar interjújában. Állítása szerint az új SL-t igyekeznek a második generációs GT-vel egy szintre hozni, ami már a szupersportautók szintje, így közel sem meglepő a „jóval sportosabb” kifejezés.

Persze nem arra kell gondolni, hogy két kihegyezett utcai versenyautó szerepel majd az AMG palettáján egyszerre. Az új SL sokkal inkább fog a kényelmes autózásról szólni, mint a sportolásról, csakúgy, mint eddig. Ebben segíthet nekik az új Modular Sports Architecture platform is, amivel egyelőre csak a GT-vel fog osztozni. Egyelőre nem tudni, hogy mikor debütálhat majd az erősebb, de továbbra is komfortra hangolt SL, de a teszt példányokat már idén az utakra engedhetik. Az Autocar 2021-re teszi a leleplezés dátumát, és már azt is tudni vélik, hogy dobják a keménytetőt. Kizárólag szövettetővel kapható majd az új SL, hiszen az jobban illik majd mind a formatervhez, mind az autó stílusához.

 

Forrás: 
Autocar

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....