Anyukám is érteni fogja – CASCO alapok | Autoszektor

Anyukám is érteni fogja

Anyukám is érteni fogja – CASCO alapok

2017.05.01.

A legfontosabb tudnivalók a CASCO biztosításokról. Többek között kiderül, minek a rövidítése a CASCO szó.

A gépjárművekkel kapcsolatos biztosítások bemutatását most a CASCO biztosításokkal folytatjuk. Korábban megjelent kétrészes kötelező felelősségbiztosításokról szóló írásunkat az Allianz Hungária Zrt biztosító videóját is tartalmazó bemutató követte.

Sokat ér és nagy kárt tud okozni

Az okozott károkért tehát a kötelező biztosítás (KGFB) nyújt fedezetet. Ez azért kötelező, mert a szinte értéktelen autónkkal is tudunk jelentős kárt okozni. Saját hibánkból fakadó, másnak okozott káraink így térülnek, illetve a vétlenül elszenvedett károk az okozó KGFB-je alapján rendeződnek. De mi a helyzet, amikor más nem tehet az autónkban keletkezett kárról. Na, ilyenkor jó, ha van

CASCO biztosításunk

Engem mindig is foglalkoztatott, hogy honnan jön ez az amúgy jól hangzó szó, hogy „kaszkó”. Mielőtt rátérnénk, nem bírom ki, hogy ne tegyem ide az egyik legjobb retró reklámot, mert imádom őket és mert ez pont a CASCO biztosításokról szól.

Láthatóan senki sem foglalkozott itt azzal, hogy mit is jelent a CASCO szó, ezért én megpróbáltam utánajárni. Google a barátunk, és rövid kutatás után ara jutottam, hogy bár nincs egyetemlegesen elfogadott eredete a szónak, mégis a legjobb közelítés, hogy az angol CASulty & COllision” szavak akronímájaként állt össze a szó. Magyarra fordítva ez „sérülés és ütközés”, amely jól lefedi, hogy mire kötjük ezt a biztosítást. Talán jobb is, hogy nálunk is a CASCO terjedt el, hiszen milyen hülyén hangozna már az, hogy SÉRÜT biztosítás…

Mire jó a CASCO biztosítás?

Összefoglalva tehát a CASCO biztosítás nyújt fedezetet azokra a károkra, amelyek a saját járművünkben keletkeznek és más biztosítások nem vonatkoznak rá. Legegyszerűbb esetben másik kocsi nem is kell a mutatványhoz, egyszerűen benézünk egy garázskaput, vagy kanyart és megtörjük az autót. Amikor egy másik jármű is van a képben, akkor a neki okozott kárra ott van a saját felelősség biztosításunk, viszont a saját autónkban keletkezett kárt megcsináltathatjuk a CASCO terhére.

Mindig önrésszel

Az önrész fogalma egyszerű. A CASCO biztosítások nem fedezik teljes egészében a keletkezett kárt, annak egy részét mindig a biztosított vállalja. Nagyon egyszerűen szólva ez azért van így, hogy ne szaladjunk minden bagatell kárral a biztosítóhoz. Az önrész mértékét a szerződéskötéskor kell meghatároznunk. Alacsonyabb önrészhez magasabb biztosítási díj tartozik és fordítva.

Valakinél a KGFB, valakinél a CASCO fizet majd - persze csak ha volt...

Az önrész mértékét kétféleképpen definiálják, abszolút és relatív mértéke is van. Ezek közül azt kell majd fizetnünk, amelyik a magasabb. Például olyan CASCO-nk van, amelynek önrésze 10%, vagy 100.000,- Ft. Ha az autónk egymillió forint alatti összegből javítható, akkor minden esetben százezer forint önrészt von majd le a kifizetéskor a biztosító. 1.000.000 Ft feletti javításoknál a 10% lesz hatályos, hiszen így már magasabbra adódik a relatív önrész az abszolútnál. Előbbiekből adódik, hogy az abszolút mértékben meghatározott önrész alatti javítási költségű károkat egyáltalán nem téríti majd a CASCO.

Fontos, hogy szerződéskötéskor jól átgondoljuk, mekkora önrészt vállalunk be. Ez elsősorban a jármű értékétől függ, és persze a biztosítótól is. Járműtípusonként, de kategóriánként mindenképpen meg van határozva, hogy milyen legkisebb önrész mellett köt szerződést a biztosító. Az internetes biztosítási portálokon egyszerűen használható kalkulátorok segítenek a jó döntésben, ahol azonnal látjuk, hogy a felvállalt önrészhez, milyen díjkedvezményeket adnak.

Mire terjedhet ki a CASCO?

Alapvetően négy kárfajtáról beszélhetünk, de több kiegészítő módozat érhető el, mint például az élet-, vagy a poggyászbiztosítás.

Az első a töréskár. Már beszéltünk róla, ez akkor esedékes, ha saját hibámból törtem össze az autómat – tiszta sor.

Aztán az elemi károk. Hát itt aztán minden van, amit a földanya ránk zúdít: jégeső, özönvíz, tűzkár, fölcsuszamlás, lavina (húcsuszamlás), de jöhet villámcsapás és minden amiről Hollywood-ban külön-külön forgattak már katasztrófafilmet. Fontos, hogy az épített környezettel kapcsolatos omlások, beszakadások és egyéb károkra nem a CASCO fizet, hanem a műtárgy gazdája. Sőt, ha egy viharban egy fa dől a kocsinkra, akkor is fa gazdaját kell elővenni a kötvényünk helyett.

Amitől mindenki a legjobban retteg, hogy autója egyszerűen eltűnik reggelre, vagyis a lopás. Akit eddig nem ért ilyen balsors, az elképzelni sem tudja annak az embernek az érzését, aki tétován megy fel s alá a parkolóban, abban reménykedve, hogy talán rosszul emlékszik és mégsem itt parkolt le…

Vincent kocsiját is ellopták

Ha nincs CASCO biztosításunk, akkor még reménykedhetünk a rendőrség, vagy a lopott kocsik felkutatására szakosodott cégek sikerében, de néhány figyelemre méltó kivételtől eltekintve, soha nem lesz meg az autó. Az önrész természetesen itt is aktív. A (sikertelenül) lezárult nyomozást követően a biztosító meghatározza a jármű lopáskori értékét, amelyből levonja az önrészt és fizet.

Muszáj itt megállnunk egy pillanatra! A járművek értékének meghatározásakor sok esetben jogtalanul alkalmazott értékcsökkentő tényezők jelenhetnek meg a kalkulációban, ezért ilyen esetben tüzetesen vizsgáljuk át a számításokat és minden értékcsökkentő tényezőnek alaposan járjunk utána!

Végül külön lapon kell említeni az üvegkárokat. A baleseti jellegű, vagy szándékos károkozásból (pl. járműfeltörés) fakadó üvegkárokra is fizet a biztosító. Érdemes ezt tudni, amikor kavicsfelverődés miatt cserélni kell az első szélvédőt.

Mire nem jó a CASCO?

Napjainkban sajnos nem elképzelhetetlen, hogy egy esetleges terrorcselekmény során megsérül az autónk. Ekkor nem nyújt biztonságot a sima CASCO. Ugyanez a helyzet vonatkozik a háborús cselekményekre, tömegmegmozdulásokra és például arra is, ha éppen versenyeztünk az autóval (akár zárt pályán is) és eközben történt a baleset.

Nincs kártérítés akkor sem, ha a károsodást engedély nélküli átalakítással érintett alkatrész okozta. Itt leginkább tűzesetekre kell gondolni.

Soha, egy percre sem hagyjuk ott így!

Fontos, hogy szerződéskötéskor meggyőződjünk róla, hogy a biztosító a jármű minden felszereltségét számba vette. Ami nincsen benne a szerződésben, arra nem fog fizetni a biztosító. Igaz ez akkor is, ha közben engedéllyel szereltünk be valamit, de arról nem értesítettük a biztosítót. Szintén futhatunk a pénzünk után, ha az amúgy biztosított alkatrészt éppen le- vagy kiszerelve tároltuk miközben kár érte. (Gondoljunk csak értékes erősítőkre, vagy multimédiás berendezésekre.)

Hiába hivatkozunk arra is, hogy egy táska készpénz is volt az autónkban, nem fogja a biztosító kifizetni, mint ahogyan az ékszerek és az értékpapírok és okmányok sem képezik a biztosított tárgyak körét, hacsak nem személyi használti körbe tartozó dolgokról van szó.

Nem fizet a CASCO, ha nem volt érvényes műszaki vizsgánk, ha nem a szerződés területi hatályán belül történik káresemény (ez általában Európára korlátozódik). Bármilyen bizonyítható gondatlanság esetén sincs kártérítés, legyen az ittas vezetés, vagy télen szétfagyó hűtőrendszer, rossz rakományrögzítésből fakadó kár. Ha forgalmi engedéllyel, törzskönyvvel, vagy esetleg slusszkulccsal együtt lopják el a kocsit, éppúgy nem fizetnek, mint akkor, ha esetleg nyitva hagytuk azt.

Apróbetűs rész

Szerződéskötés előtt tehát érdemes pontról pontra elolvasni a feltételeket, hogy aztán a megfelelő gondossággal járjunk el az üzemeltetés során.

Fontos része lesz a rendőrségi eljárás a biztosítási procedúrának

Kötelező CASCO

Bár önmagában ilyen fogalom nem létezik, mégis van olyan eset, amikor valaki kötelezővé teszi, hogy legyen CASCO biztosításunk az autóra. Ez jellemzően akkor fordul elő, amikor finanszírozni kell az autót, vagyis hitelt veszünk fel rá. A bank ugyanis nem hagyja, hogy a pénzére fedezetet nyújtó eszközben olyan kár keletkezzen, amire nincs biztosítás. Sok hitelszerződés magában foglalja ezt a biztosítást, de az ügyfél bármilyen megfelelő CASCO biztosítást is felmutathat.

Meddig legyen CASCO egy autón?

A válasz egyszerű. Aki új, vagy nagyobb értékű autójára nem köt CASCO-t, az magára vessen, ha történik valami. Öregedő autók esetében előfordulhat, hogy a biztosító nem köt már velünk szerződést, vagy annak feltételei, vagy díja alapján egyszerűen nem éri meg megkötni. Azonban, aki a jármű új korától fogva fizet CASCO-t, annak megéri minél tovább fenntartani a szerződését.

Ennyit mára a CASCO szerződésekről remélem minden alapvető kérdésre megtalálták a választ.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....