Anyukám is érteni fogja – Nem érdemes kapkodni! | Autoszektor

használt autó

Anyukám is érteni fogja – Nem érdemes kapkodni!

2018.03.24.

A használt autó vásárlás nem megy egyik pillanatról a másikra

 

A március 15-tel kezdődő hosszú hétvége előtt nagyon sok megrendelés érkezett hozzánk használt autó vásárlás előtti átvizsgálására. Egy nappal a négynapos hosszú hétvége előtt, délelőtt 11 órakor érkezett egy újabb megrendelés, amelyben kiemelte az ügyfél, hogy ha lehet, sürgős lenne, és ő akár felárat is fizetne a gyors vizsgálatért.

Hova sietünk?

Sajnos szerencsére tele volt már a naptárunk, így nem tudtunk sürgősen lépni az ügyben, amúgy is csak az aznap délután állt volna rendelkezésre. De nem is ez a gond, hanem, hogy nem tudtam elképzelni, hogy miért ilyen sürgős.

Nem biztos, hogy elsőre megtaláljuk a megfelelő autót

Csak nem az van, hogy a négynapos hétvégén már az „új” kocsival akartak wellness-hétvégére utazni? Mert ha így van, az nagy baj.

A karácsony és újévi ünnepek előtt született cikkemben külön is felhívtam a figyelmet arra, hogy aki például az ünnepekre szeretne már egy hadrendbe állított használt autót a ház elé, annak időben kell kapcsolnia, Advent heteiben kapkodni szinte felesleges. Akkor arra jutottam, hogy egy tudatos használt autó vásárlónak (Facebook csoportunk itt) kb. 6 hétre van szüksége, mire a nevére kerül egy autó.

De ekkor még nem lehet elindulni a wellness hétvégére

Illetve el lehet, de akkor felvállaljuk azt a kockázatot, hogy fogalmunk sincsen az autó mélyebb műszaki tartalmáról. 120-nál rezonál a kormány? Ki van égve a féklámpa? Folyton csipog, mert alacsony a hűtőfolyadék szint? Útközben figyelmeztet a fedélzeti rendszer, hogy elkopott a fékbetét? Hadd ne soroljam tovább, kismillió olyan kisebb-nagyobb hibajelenség létezik, amelyek szinte kizárják, hogy az első utunk rögtön egy hosszabb kirándulás legyen.

Első utunk a szerviz legyen

Ha sikerült megvenni az autót, akkor járunk el helyesen, ha a típusnak megfelelő, magas hozzáértésű szervizbe vezet az első utunk. Ekkor a szakemberek műhelykörülmények között is átnézik a járművet, készítenek egy listát (és árajánlatot) az azonnal elvégzendő, az ajánlott és a várható javításokról.

Ha nincs a kezünkben 100%-os bizonyíték arról, hogy a járműben még nem kell időszakos karbantartást végezni, akkor nulladik lépésként cseréltessük le az olajat és a szűrőket. Ez még nem egy egetverő költség, de ugyanez vonatkozik a vezérlésre is, ami viszont már drágább lehet.

Előfordulhat még, hogy a szerviz megtalál olyan hibákat is, amelyek felfedezésére a korábbi helyszíni vizsgálat körülményei nem adnak lehetőséget. Érdemes a szervizvezetővel, vagy munkafelvevővel sorra venni ezeket a hibákat és egyeztetni arról, hogy halaszthatatlan, ajánlott, vagy a közeljövőben várható hibáról van-e szó.

A fenti procedúra időbe telik: nem biztos, hogy a szervizünk azonnal tud fogadni, esetleg várni kell az alkatrészre, vagy gumiabroncsot kell rendelnünk és az telik néhány napba.

Amúgy sem jó sürgetni a dolgokat

Az autózás veszélyes üzem. Tegyük meg, amit megtehetünk, hogy sem a magunk, sem pedig a jármű „testi épségét” nem veszélyeztetjük azzal, hogy egy ismeretlen állapotban lévő autóval indulunk hosszabb útra.

Múlt évi statisztikánk szerint a tavaszi hónapokban több mint kétszer annyi megrendelésünk érkezett, mint a téliekben. Aki a nyaralását már egy másik autóval képzeli el, annak már kora tavasszal el kell kezdenie a keresgélést, kiválasztást, hogy a szabadságolások idejére az új szerzemény megbízható, üzembiztos és kellemetlen meglepetésekről mentes legyen. Hagyjunk időt magunknak, a használt autó vásárlás a legritkább esetben történik úgy, hogy csak ki kell fizetni és bele kell ülni…

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.17
Figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére a HungaroMet Nonprofit Zrt. ..
2024.04.16
Kigyulladt egy személygépkocsi Üllésen, az Árpád dűlőre riasztották a tűzoltókat – jelentette a....
2024.04.16
A világ egyik legdrágább Mercedese, egykori magyar állam- és kormányfők autói, Fenyő János utolsó....
2024.04.16
Forgalmi és nosztalgiajárművek, vezetett csarnoklátogatás és szakmai érdekességek is várják a....
2024.04.16
A hétfő esti vihar villámai két repülőgépet is telibe találtak, az osztrák Austrian Airlines....
2024.04.16
Az új lifestyle-termékek formanyelve az új MINI Cooper stílusjegyeit idézi. A kollekció a ruházati....
2024.04.16
Sokan nagyon igényesek autójukkal, de magukkal már nem annyira. Elgondolkozva tükörbe nézhetünk, és....
2024.04.16
A BMW Group a „FUTURE OF JOY” fantázianévre keresztelt kiállítással képviselteti magát a Milánóban....
2024.04.16
Körözött autót foglaltak le Bátaszéken – jelentette a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság. ..
2024.04.16
Elszállították hétfőn az 1000-es sorozatú, 1061-es pályaszámú és az UV3 típusú, 3414 pályaszámú....