Anyukám is érteni fogja

Anyukám fújja a magáét

2014.06.03.

Spóroltunk a sebességen, spóroltunk a fékezésen, ma hozzátesszük az apró finomságokat és készen is vagyunk.

Két hete már, hogy belevágtunk az üzemanyag spórolás témakörébe. Előbb csak összefoglaltuk, hogy miről is van szó és hogy miért is annyira fontos dolog ez, aztán lépésenként megtanultunk minél kisebb légellenállásba ütközni, majd minél kevesebbet fékezni. Lássuk most azokat a dolgokat, amivel egy kis odafigyelés mellett még többet takaríthatunk meg üzemanyag költségünkön.

Gördülési ellenállás

A fogalom nevében is benne van, hogy ellenünk, vagyis a pénztárcánk ellen dolgozik. A gépjármű vezetők felelősségéről szóló egyik írásunkban már volt szó róla, hogy időben illik észrevenni, ha az egyik kerekünk lapos. Erre legtöbbször az hívja fel a figyelmet, ha egyik irányba elhúz a kormányunk. Viszont bármilyen jó abroncsaink vannak, idővel mindegyik ereszt egy kicsit, és ha minden kerék ugyanannyit ereszt, akkor nem érezzük a változást.

Ha puhák a kerekeink, akkor a gördülési ellenállás megnő. Ezt úgy a legkönnyebb észrevenni, hogy gázadás nélkül a szokásosnál jobban lassul az autónk. Tehát veszítünk a drága pénzen vett (mozgási) energiánkból. Arról már nem is beszélve, hogy a légvesztett gumiabroncs sokkal hamarabb el is kopik. Ellenőrizzük hát az abroncsok nyomását rendszeresen.

Akkor felfújom kőkeményre

A kőkemény kereket is feltalálták már, vonatkeréknek hívják. Valóban igaz, hogy minél keményebb a kerék, annál kisebb a gördülési ellenállása, de ugyanakkor veszít a tapadásából, és a komfortot is erősen rontják a túl keményre fújt abroncsok. Soha ne töltsük túl a kereket, mert a kisebb tapadási képesség balesetveszélyes!

Vélt, vagy valós előnyök

Sok autós társamat látom „nyomulni” az utakon. Látom, hogy autója teljes erejét kihasználva megelőz, csak azért, hogy Ő legyen elől, aztán gyorsan le is teszteli a teljes lassulást is, mert a forgalom előttem is csak annyival halad, mint én. Hát ez az abszolút pénzkidobás. A következő lámpánál – sokszor hangosan – fel is teszem a kérdést: Na, most mennyivel, vagy előrébb?

Minden HyperMiler tudja ezt tábla nélkül is

Akinek van az autójában olyan fedélzeti számítógép, ami a pillanatnyi fogyasztást is képes mérni és mutatni, az (egy arra alkalmas helyen) pillantson erre a számra gyorsítás közben! Döbbenetes adatok tárulnak majd a szeme elé. Egy kisebb motor is képes a 100 km-re vetített 25-30 literes fogyasztást produkálni gyorsítás közben. Így könnyen belátható, hogy EcoDriving szempontból minden előzést komolyan át kell gondolni. Ha utána láthatóan le is kell fékezzünk, akkor nem csak a gyorsításra elpocsékolt benzint fizetjük feleslegesen, de kopnak a fékjeink is.

Ideje váltani

A sebességváltók lelkivilágát korábban részletesen megbeszéltük. Példánkban egy dízelmotoros autó 90 km-es óránkénti sebességgel legalább 3 sebességi fokozatban is képes haladni. Négyesben forog például két és fél ezret percenként, ötösben kétezret, hatodik fokozatban pedig ezerhármat. A motor különböző fordulatszámok mellett különböző teljesítményt és nyomatékot ad le. Ezeket az összetartozó pontokat nevezzük a motor munkapontjainak. A teljes fordulatszám tartományra a tervezés során megállapítják az úgy nevezett fajlagos fogyasztási értékeket. A fajlagos fogyasztás azt mutatja meg, hogy egységi teljesítmény előállításához, illetve leadásához mennyi tüzelőanyagra van szükség. Van neki mértékegysége is, gramm per kilowattórában szokták megadni. Azokat a pontokat, ahol ez a fajlagos fogyasztás egyenlő értéket mutat, egy vonallak összekötik, a kapott diagram így leginkább egy turista térképhez hasonlít, amelyen a tengerszint feletti magasságvonalak is láthatóak. (Egyébként kagylódiagramnak hívják.)

Spóruljunk a felváltáson is!

A diagramon azt látjuk, hogy 90-el haladhatunk úgy is, hogy a fajlagos fogyasztásunk 350 g/kWh, meg úgy is, hogy 240. A példa szerint majdnem a másfélszeresét etetjük meg a motorral, ha szükségtelenül alacsony sebességi fokzatban haladunk. Ha nincsen szükség gyorsításra, akkor a lehető leghamarabb váltsunk fel a lehető legmagasabb fokozatba. Semmi sem bosszant jobban ebben a témában, mint amikor a T***O parkolóban 3000-es fordulaton hosszasan parkolóhelyet keres valaki...

Melegítés

A másik visszatérő kérdéskör a motor bemelegítése. Most (hála Istennek) nyár következik, ezért a kérdést akár ki is hagynánk, de – ismertek már – nem hagyjuk ki. A benzinmotoros autóknak nincsen szükségük melegítésre. Alapjáraton ketyegtetni a motort teljesen felesleges. A motornak minél hamarabb el kell érnie üzemi hőfokát, hiszen arra tervezték, ott fog a legkevesebbet fogyasztani. Ezt pedig úgy érhetjük el, hogy amint lehet, elindulunk. Ha tényleg hideg van, úgy értem fagypont alatti a hőmérséklet, akkor dízelmotorok esetében nem árt meg egy percnyi járatás, mert ezek sokkal érzékenyebbek az alacsony hőmérsékletre.

Piros lámpánál

Hosszú lenne most levezetésekbe kezdeni, hogy hány másodperc alatt fogyaszt el egy motor annyi üzemanyagot, amennyivel egy indítás is megoldható. Ez lenne ugyanis az az idő, amely felett megálláskor már érdemes leállítani a motort. Mindenféle számolás nélkül nálam ez az idő fél perc. Ha kellőképpen ismerjük a kereszteződést, amiben meg kellett állnunk a pirosnál, akkor meg tudjuk becsülni, hogy nagyjából meddig fogunk ott dekkolni. Régebben szokás volt, ma már egyre ritkább, hogy kiegészítő fényjelzőkkel látnak el egy kereszteződést. Remélem sokaknak ismerős a következő kép.

Itt sokszor a HÉV miatt nyúlik hosszúra a várakozás, de a KI-BE lámpa segít

Ez a lámpa figyelmeztetett, hogy állítsuk le a motort, majd időben arra is, hogy indítsuk be. Így nem csak spórolni segített, de védte a környezetet, meg a környéken lakók fülét is. Ezt a lehetőséget felismerték az autógyárak is. Több éve, hogy úgy nevezett START-STOP rendszerrel látják el a kocsikat. Ez a rendszer felismeri, ha megálltunk, és ha egyéb okból (pl. fűtés-hűtés stb.) nincs szükség a motor járatására, akkor leállítják azt, és amikor sebességbe tesszük a váltót, beindítják. Én szkeptikus voltam ezzel kapcsolatban, de amikor először került a fenekem alá egy ilyen autó, nagyon meglepődtem. Gyakorlatilag reakcióidő nélkül kel életre a motor, és semmiféle hátrány nem származik a leállításából.

A START-STOP rendszer visszajelző piktogramja egy BMW-ben

Felesleges utak

Végül pedig ki kell mondani:

A legjobb a meg nem tett kilométer!

Sokan annyira hozzászokunk az autóhoz, hogy néhány kilométeres utakra is inkább a négykerekűt választjuk, mintsem hogy gyalogolnánk, kerékpároznánk, vagy „tömegközlekednénk”. Pedig ez a legnagyobb fegyverünk, ami a spórolást illeti, ha nem muszáj ne is üljünk kocsiba!

A gazdaságos vezetés sok odafigyelést és türelmet igényel. Az elmúlt alkalmakkor bemutatott dolgokat mind egyszerre szem előtt tartani nem egyszerű feladat, de mindenkinek csak ajánlani tudom, mert gyakorlással gyorsan elsajátítható, és tényleg szép eredményeket lehet elérni. Sikeres takarékoskodást mindenkinek!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....