Forma 1

Arrivabene: Én döntöttem a pilótaváltásról!

2018.11.01.

Kimi Raikönnen megtörte öt éves nyeretlenségi sorozatát az Austin-i nagydíjon aratott győzelmével. Mindez azonban nem változtat azon, hogy a finn pilóta jövőre már nem a Ferrari versenyzője lesz és mostanra kiderült, hogyan született meg ez a döntés.

„Az én döntésem volt.” – jelentette ki az olasz csapatfőnök, Maurizio Arrivabene a Sky Sports újságírójának kérdésére. Korábban az volt az általános vélemény, hogy az elhunyt Fiat elnök Sergio Marchionne még halála előtt leszerződtette a Raikönnen helyére érkező Charles Leclerc-et, azonban most Arrivabene elmondta, mi történt.

Állítása szerint a döntés a sajátja volt, az elnökségnek elmagyarázta döntését, azok pedig megértették. „Kimi számomra egy barát is. Képzelhetik, hogy a szívem szakadt meg, amikor közölnöm kellett vele a hírt. Szerencsére ezek a pilóták is emberek, de ilyen helyzetben igazi profiként viselkednek, ahogy tette az Kimi is.” – mondta.

Leclerc leigazolásával kapcsolatban elmondta, hogy tisztában van vele, hogy egy ilyen fiatal tehetség beültetése a Ferrari autójába kockázatos, de hisz benne, hogy a vérfrissítés jót fog tenni és Leclerc képes lesz megizzasztani Sebastian Vettel-t.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....
2024.04.18
Óriási árkülönbségek vannak – írja a Kronen Zeitung. ..