gyártelepítés

Átadták az amerikai BorgWarner kipufogó-alkatrész gyárát Oroszlányban

2015.10.02.

Átadták Oroszlányban az amerikai BorgWarner 25 000 négyzetméteres üzemét pénteken, ahol kipufogógáz visszavezető csöveket, szelepeket és hűtőket állítanak elő, a teljes kapacitás elérésekor 600-700 munkatárssal.

Brady Ericson, a BorgWarner Emission Systems elnök vezérigazgatója elmondta: 40 hónap alatt ez a cégcsoport hatodik új üzeme és további egységeket terveznek. A kipufogó-alkatrész gyár igazgatója, Sosna Ágnes szólt arról, hogy a 15 ezer négyzetméteres gyártóterület mellett 10 ezer négyzetméteren logisztikai és kiszolgáló létesítmények kaptak helyet.

Sosna Ágnes, a BorgWarner épülő kipufogó-alkatrész gyárának igazgatója (b), Takács Károly polgármester (b2), David Jacobs, a Borg Warner Emission System Európáért felelős ügyvezető igazgatója (b3) és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) az amerikai BorgWarner oroszlányi kipufogó-alkatrész gyárának ünnepélyes alapkőletételén. Fotó: Krizsán Csaba/MTI

A gyár alapkövét egy évvel ezelőtt tették le Szijjártó Péter jelenlétében. A külgazdasági és külügyminiszter akkori beszédében elmondta, hogy az új gyár felépítése és a már Oroszlányban lévő turbófelöltő gyár bővítése összesen 9 milliárd forintos beruházás. A fejlesztésekhez a társaság egyedi kormánydöntés alapján 850 millió forintos támogatást kapott. A BorgWarner a két üzemben összesen 400 új munkahely létesítését vállalta.

A BorgWarner Inc. 19 országban 58 üzemet működtet. Konszolidált árbevétele 8,3 milliárd dollár volt 2014-ben. A cégcsoport világszerte 220 000 embert foglalkoztat.

Forrás: MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....