beszállító

Átadták a japán rugógyártó NHK Spring Hungary tatai üzemét

2016.09.20.

Átadták a japán rugógyártó NHK Spring Hungary első európai termelőüzemét a tatai ipari parkban kedden, az üzemben 2020-ra évente 3 és fél millió lengéscsillapító rugó és 1,2 millió stabilizátorrúd előállítását tervezik.

A beruházás értéke 11 milliárd forint, amelyhez a magyar állam 886 millió forintos támogatást nyújtott, a társaság az első ütemben 100 embernek biztosít munkát - mondta el a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára az eseményen az MTI-nek. Magyar Levente emlékezetett arra, hogy személyesen találkozott másfél évvel ezelőtt Tokióban a NHK vezetésével és ezt követően választották Magyarországot.


Tatabánya és Tata közül a kormány a kisebb várost támogatta, mert a megyeszékhelyen már több befektető is megjelent, így a japán vállalat végül Tatán telepedett le. Kacujuki Nisioka, az NHK Spring Hungary ügyvezető igazgatója elmondta, ez a vállalat első európai termelő üzeme, korábban csak egy spanyolországi vegyesvállalaton keresztül jutottak el az általuk gyártott rugók Európába. A társaság egy nyolc hektáros területet vásárolt a tatai ipari parkban, amelyen első ütemben egy 12 ezer négyzetméteres csarnokot építettek fel, 11 hónap alatt.


A vállalat 2106 szeptemberében 32 főt foglalkoztat - közölte az NHK az avatás alkalmából kiadott tájékoztatójában. Honlapja szerint az anyagcég, a japán NHK Spring 1939 óta van jelen a piacon, alkalmazottainak száma meghaladja a 20 ezret. Termékeik között megtalálhatók az autóipari rugók, a vasúti alkatrészek, a beléptetőrendszerek, a parkolóházak rendszerei és a számítástechnikai alkatrészek. A 2014-es adatok szerint a társaság törzstőkéje 17 milliárd jen, árbevétele 570 milliárd jen volt. (1 jen 2,3 forint).

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2017.06.27
Azt már tudjuk miért jó a Q-Service hálózat tagjának lenni, most kiderül, milyen előnyöket....
2017.06.27
„Rátértem a helyes útra, menni kell tovább” - vont mérleget a hétvégén Portugáliában aratott....
2017.06.27
Mark Lynch Ausztráliából küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra....
2017.06.27
Az amerikai BorgWarner három oroszlányi üzemében három év alatt 600 új munkahelyet teremt, 15....
2017.06.27
Július 8-ától közlekedik az új közvetlen repülőtéri buszjárat Budapesten, a 100E jelzésű járat a....
2017.06.27
Barcelonában mutatták be a spanyol márka új SUV-ját. A SEAT Arona a nagyközönség előtt majd csak ....
2017.06.27
A Tour de France futamon egy ragyogó fehér Focus RS is látható lesz; a Ford ezzel ünnepli két éves....
2017.06.27
Mikor lesz végre önvezető autó? Lesz-e egyáltalán, vagy örökre „még néhány év és már tényleg jön”?....
2017.06.27
Meghosszabbította a hőségriasztást Szentes Tamás országos tisztifőorvosi feladatokért felelős....
2017.06.27
Megtalálták és elhárították a felújított metrószerelvény hibáját; ha minden az elvártaknak....