Mélygarázs

Átadták a váci mélygarázst - tíz éve húzódott

2017.12.12.

- Átadták a csaknem háromszáz férőhelyes mélygarázst hétfőn Vác belvárosában. A kétmilliárd forint állami támogatásból megvásárolt és felújított létesítmény megnyitásával egy több mint tíz éve húzódó ügy zárult le a Pest megyei városban.

Fördős Attila  polgármester az ünnepélyes átadáson elmondta: hosszú éveken át csúfította a váci belvárost a félbehagyott mélygarázs, amelynek térfelszíne is balesetveszélyes volt. A háromszintes, 297 parkolóhelyet biztosító létesítmény átadásával ezt a régóta húzódó problémát lehetett lezárni. A polgármester az MTI-nek felidézte, hogy a belváros átépítésével kieső parkolóhelyeket - mintegy 160 helyet - pótolni kellett.



Több mint 11 évvel ezelőtt kezdeményezte az önkormányzat a beruházást, ám időközben világossá vált, hogy a beruházó, a finanszírozó és az önkormányzat akkori konstrukciója finanszírozhatatlan. Bár a mélygarázs az évek során végül elkészült, forrás és a befejező munkálatok hiányában átadni nem lehetett. Az eredeti, háromoldalú szerződést kétoldalúvá kellett átalakítani úgy, hogy adásvétel keretében szerezzen tulajdont az önkormányzat - magyarázta Fördős Attila. A műszaki területen történt változás után meg kellett határozni a valós költségeket, majd ehhez forrásokat kellett teremteni - ezt az állam megtette -, ezt követően ki kellett alakítani az üzemeltetés szervezeti és személyi feltételeit, és elvégezték az összes utómunkálatot is - mondta.

A beruházást állami forrásból finanszírozták, az önkormányzatnak ez nem került pénzébe - emelte ki Fördős Attila, hozzátéve, hogy az üzemeltetés során ki kell alakítani azt a tarifarendszert, amellyel a mélygarázs "legalább nullszaldósan működtethető". A polgármester elmondta azt is, hogy december végéig, a próbaüzem alatt ingyenesen vehető igénybe a parkoló, azt követően 200 forintot kell fizetni egy óráért.



Mint az önkormányzat tájékoztatójában olvasható, az autósok biztonságát több mint harminc kamera felügyeli éjjel-nappal, a lifttel is megközelíthető különböző szinteken vizesblokkokat alakítottak ki, és a mozgássérültek számára is mosdókat építettek. A tervek szerint a mélygarázs megnyitásával egy időben két zónában térítéskötelessé válik a térfelszíni parkolás. A mélygarázs üzemeltetője a teljes egészében önkormányzati tulajdonban álló Váci Városfejlesztő Kft.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....