Űrkutatás

Átrepült a NASA űrszondája az eddigi legtávolabbi vizsgált égitest felett

2019.01.01.

- Átrepült az eddig vizsgált legtávolabbi égtest, a 2014 MU69 jelű, nem hivatalosan Ultima Thule nevű aszteroida felett kedd hajnalban az amerikai űrhajózási hivatal, a NASA New Horizons nevű űrszondája - jelentette be Alan Stern, a program egyik vezetője.

- Gyerünk, New Horizons! - kiáltotta Alan Stern, munkatársai a Johns Hopkins egyetem marylandi alkalmazott fizikai kutatóintézetében pedig tapsviharral üdvözölték, amikor 6 óra 33 perckor az űrszonda ráirányította a kameráit a Naprendszer padlásaként is emlegetett, az 1990-es években felfedezett Kuiper-övben található jeges bolygókezdeményre.

- Soha korábban még űreszköz nem derített fel ilyen távoli objektumot" - hangsúlyozta Stern. A NASA közleménye szerint a New Horizons 3540 kilométerre közelítette meg a középkori irodalomban szereplő "távoli szigetről" elnevezett aszteroidát. Számítások szerint az űrszonda sebessége az Ultima Thuléhoz viszonyítva másodpercenként 11,4 kilométer volt.

A Földtől jelenleg 6,5 milliárd kilométernyire található űrszonda a találkozás után jelet küld a Földre, amely további űreszközök segítségével hat óra múlva érkezik meg. A tudósok akkor kapnak hivatalos megerősítést a sikeres küldetésről, amikor az űrszonda közli a tartózkodási helyét a NASA Deep Space Network nevű űrkommunikációs hálózatával - jegyezte meg a Reuters brit hírügynökség.

A tudósok nem ismerik az égitest pontos méretét, becsléseik szerint százszor kisebb, mint a Plútó törpebolygó, amelynek az átmérője közel 2400 kilométer. Az aszteroida körül fagypont alatti a hőmérséklet, így a tudósok feltételezik, hogy megőrizte eredeti állapotát. Alan Stern korábban kifejtette, hogy a Naprendszer e Naptól távoli térségének kutatása azért olyan fontos a tudósok számára, mert itt megmaradtak a 4,5 milliárd évvel ezelőtti állapotok.

A szonda az Ultima Thule felett elhaladva 900 felvételt készít, amelyek révén várhatóan először sikerül majd megismerni a kisbolygó formáját és összetételét. A tudósoknak közép-európai idő szerint 16 óráig kell várniuk arra, hogy megtudják, sikeres volt-e az adattovábbítás. A 2006-ban indított New Horizons elképesztő felvételeket továbbított a Plútóról 2015-ben, amelyek közül több a korábban soha nem látott szív alakú képződményt ábrázolt.

Az Ultima Thulét 2014-ben a Hubble teleszkóp fedezte fel. A tudósok három évvel később jöttek rá, hogy nem gömbölyű, hanem feltehetően hosszúkás, sőt az is lehet, hogy két különböző objektum. Alan Stern még az aszteroida megközelítése előtt reményét fejezte ki, hogy nem ez lesz a New Horizons utolsó küldetése, újabb objektumokat is felfedezhet a Kuiper-övben és 2020-ra még távolabbra jut el. A találkozás alkalmából az Ultima Thule külön himnuszt is kapott, amelyet a Queen együttes asztrofizikai doktorátussal is rendelkező gitárosa, Brian May komponált.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....